A Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány (PEuCET Alapítvány) a CÖF-CÖKA támogatásával november 28-án és 29-én, immár hatodik alkalommal rendezte meg nemzetközi konferenciáját, amelyre Európa közel húsz országából érkeztek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák meg az Európát érintő legfontosabb kérdéseket.
A konferencia pénteki napja zárónyilatkozat elfogadásával ért véget, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében teszünk közzé:
ZÁRÓNYILATKOZAT
Mi, a Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány (PEuCET Alapítvány) VI. konferenciájának résztvevői, közösen valljuk, hogy az Európai Unió jövője csak akkor lehet tartósan sikeres, ha visszatalál azokhoz az erkölcsi, kulturális és közösségi alapelvekhez, amelyek kontinensünk civilizációját megalapozták. E zárónyilatkozatban kinyilvánítjuk elkötelezettségünket az Európai Unió jobbító szándékú, értékalapú megreformálása mellett.
1. Erkölcsi értékek megerősítése
Meggyőződésünk, hogy az európai közösség megújulása nem csupán gazdasági vagy intézményi kérdés, hanem elsősorban erkölcsi feladat. Az igazságosság, a tisztesség, a személyes felelősségvállalás és a közjó iránti elkötelezettség újra a közélet és a döntéshozatal alapjává kell, hogy váljon. Európa csak akkor maradhat szabad és méltóságteljes, ha vezetői az erkölcsi rend szilárd talaján állnak.
2. A nemzetállami szuverenitás és a népszuverenitás védelme
Hisszük, hogy az Európai Unió ereje tagállamainak sokszínűségében rejlik. A nemzetállami szuverenitás, a népek önrendelkezése és a demokratikus akarat megőrzése nélkül az Unió elveszíti hitelességét és polgárainak bizalmát. Kijelentjük, hogy a közös európai együttműködésnek a nemzetek szabad akaratán, a kölcsönös tiszteleten és a demokratikus legitimáción kell alapulnia.
3. A zsidó-keresztény kulturális örökség és értékek védelme
Európa történelme, jogrendje és társadalmi berendezkedése elválaszthatatlan a zsidókeresztény kulturális örökségtől. Meggyőződésünk, hogy ezen értékek – az emberi méltóság tisztelete, a felebaráti szeretet, az igazság keresése és az élet szentsége – jelentik a kontinens erkölcsi iránytűjét. Az Unió reformjának e szellemiségből kell kiindulnia, hogy a jövő nemzedékei is örökölhessék ezt a kulturális és lelki gazdagságot.
4. A hagyományos családmodell védelme
A család az emberi élet legfontosabb közössége, a társadalom alapköve. Olyan érték, amely megelőzi és meghaladja a politikai ideológiákat. Kijelentjük, hogy az európai politikának védenie és támogatnia kell az egy férfi és egy nő házasságán alapuló, gyermekeket nevelő családokat, mint a nemzetek fennmaradásának letéteményeseit. A társadalmi gondolkodásnak a biológiai valóság és a családi szeretet rendjére kell épülnie, nem pedig ideológiai irányzatokra.
5. A munkavállalók érdekeinek konzervatív szempontú védelme
A munka nem csupán gazdasági tevékenység, hanem erkölcsi érték is: önmegvalósítás, felelősségvállalás és szolgálat. A dolgozó emberek méltóságát védeni kell a globalizáció és a tőke korlátlan hatalmával szemben. Támogatjuk azokat az intézkedéseket, amelyek a munka becsületét, a tisztességes bért, a családbarát munkahelyeket és a társadalmi szolidaritást erősítik.
6. Az európai és a globális béke erkölcsi parancsa
Történelmünk legfájóbb tanulsága, hogy a béke soha nem adottság, hanem mindig megőrzendő közös érték. A háborúk és fegyveres konfliktusok nemcsak emberéleteket oltanak ki, hanem elhomályosítják a reményt a jövő iránt. Napjainkban, amikor Földünk újra háborús feszültségektől terhes, kötelességünk kimondani: a béke helyreállítása Európában és a világ más pontjain nem politikai opció, hanem erkölcsi parancs.
Zárszó
Európa jövője az erkölcsi megújulásban, a szuverén nemzetek együttműködésében, a közösségi felelősségvállalás újraélesztésében, és a béke melletti közös kiállásban rejlik. Az Európai Unió reformja akkor lesz sikeres, ha a szabadság, a hit, a méltóság és a béke eszméit újra a középpontba állítja. Közös hitvallásunk, hogy egy erős, erkölcsös, igazságos és békés Európa nem a múlt nosztalgiája, hanem a jövő legfontosabb ígérete.
A Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány VI. konferenciájának résztvevői
Budapest, 2025. november 28.
Címlapkép: Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és elnöki főtanácsadója – Fotó: civilek.info



