Az ukránoknak kettős célja van a Barátság kőolajvezeték elleni támadással

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Barátság kőolajvezeték

Horváth József biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a Barátság kőolajvezetéket ért támadás alapvetően azt a célt szolgálta, hogy Magyarországot rákényszerítsék arra, hogy beálljon a háborút és Ukrajnát támogató uniós sorba.

Az ukrán hadseregnek a nehézségeit látva a fronton nem gondolom, hogy ez önmagától kiemelt célpont lenne. Az ukránok sokkal inkább egyfajta kettős hasznú akciót hajtottak végre – mondta Horváth a Magyar Nemzetnek, majd kifejtette, hogy egyrészt az ukránok úgy gondolhatják, hogy számukra hasznos, hogyha a magyar kormányt nehéz helyzetbe tudják hozni a tél elején. Másrészt Brüsszel számára is egyfajta lehetőség lehet ez, hogy Magyarországnak az olajellátását megnehezítsék annak ellenére, hogy az amerikai és az orosz elnök is támogatásáról biztosította Magyarország kormányát ebben a tekintetben.

Magyar Nemzet

Borítókép: A Barátság kőolajvezeték egy szakasza Ukrajnában. Illusztráció: Wikipedia

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004