A sajátos helyzet paradox módon stabilizáló tényezőként hat a jelenlegi kormánykoalícióra.
Az AfD-től való félelem tartja egyben a német kormányt – de a pártokat sújtó identitásválság és belső lázadás könnyen bedönthetik azt. A német választók növekvő kiábrándultságának hátteréről és az AfD sikerének kulcsáról Stefán Csaba, a Magyar Külügyi Intézet szakértője beszélt.
– Az AfD egy év alatt kilenc százalékponttal növelte a támogatottságát, miközben az uniópártok ugyanennyit veszítettek. Elképzelhető-e, hogy a jelenlegi politikai instabilitás végül éppen az AfD számára teremti meg a kormányzóképesség bizonyításának lehetőségét?
– Az AfD-t továbbra is szigorú politikai tűzfal veszi körül, amelynek leomlásával rövid távon nem érdemes számolni. Ennek következtében még abban az esetben sem válna automatikusan kormányképessé, ha a további instabilitás hatására elérné a 30–35 százalékos támogatottságot. Amennyiben a középpártok számára továbbra is elérhető marad egy alternatív koalíció, Ausztriához hasonló helyzet alakulhatna ki, amelyben a legerősebb párt kimarad a kormányzásból.
Ahhoz, hogy az AfD hosszabb távon bizonyítani tudja a kormányzóképességét – összhangban saját stratégiai célkitűzéseivel –, először a választók szemében is kompetensebbnek kell mutatkoznia a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdésekben a kereszténydemokratáknál.
Ugyanakkor a német alkotmányos rend sajátosságai miatt azok a forgatókönyvek, amelyek egy kormány bukásához vagy előre hozott választásokhoz vezetnének, viszonylag ritkák. Egy ilyen helyzethez a kormánykoalíció belső összeomlására lenne szükség, amely nélkül az AfD számára a hatalom közelébe kerülés továbbra is valószínűtlen. Érdemes ugyanakkor figyelemmel kísérni az idei tartományi választásokat, mivel míg szövetségi szinten ez egyelőre nem reális, Kelet-Németország egyes tartományaiban már az sem zárható ki, hogy az AfD akár önállóan is kormányzati pozícióba kerüljön.
– Mi áll a német választók növekvő kiábrándultságának hátterében? A tömeges migráció kezelése körüli kormányzati kudarc hozzájárult ahhoz, hogy a választók egyre inkább az Alternatíva Németországért Párt felé fordulnak?
– A migrációs kérdés meghatározó szerepet játszott az AfD felemelkedésében, és a választói kiábrándultság egyik fő forrásának tekinthető. Jelenleg ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a kormány aktívabban lép fel az illegális migráció és a kitoloncolások ügyében, ami a migráció politikai súlyát legalább átmenetileg mérsékelheti. Mindazonáltal a választói elégedetlenség általános jelensége nem szűnt meg, sőt továbbra is jelentős mértékben érinti a Die Linkén és az AfD-n kívüli valamennyi pártot.
A német választók számára ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy az ország többdimenziós válsághelyzetben van, miközben a különböző felállásokban kormányzó középpártok évek óta nem képesek tartós megoldásokat kínálni.
A jelenlegi kormány sem talált még választ a strukturális gazdasági problémákra – így az energiaárak tartósan magas szintjére, az (autó)ipar kihívásaira vagy a szakképzett munkaerő hiányára. Mindez fokozatosan a politikai szélek felé tereli a választókat, akik a hosszú ideje beágyazott pártokkal szemben egyre inkább alternatív politikai formációkat keresnek.
– Mennyire tartható fenn hosszú távon egy olyan kormánykoalíció, amelyet nem közös vízió, hanem egy külső „ellenségkép” tart össze?
– Amint arról korábban is szó volt, a német alkotmányos rend intézményi stabilitást biztosít, mivel a kormány kívülről kizárólag konstruktív bizalmatlansági indítvány útján buktatható meg. Emellett mind a szociáldemokraták, mind a kereszténydemokraták tisztában vannak azzal, hogy a kormány bukása esetén az AfD nagy valószínűséggel visszafordíthatatlanul Németország legerősebb pártjává válna, miközben a vele szemben fenntartott „tűzfal” miatt csupán még instabilabb koalíciós konstrukciók jöhetnének létre.
Az AfD-től való félelem így paradox módon stabilizáló tényezőként hat a jelenlegi kormánykoalícióra.
Ugyanakkor a közös politikai vízió hiánya és a pártok közötti érdemi ellentmondások folyamatos belső konfliktusokat generálnak, amelyek állandó viták formájában jelennek meg a kormányzati működésben. Következésképpen, amennyiben a jelenlegi kormány megbukna, az nagy valószínűséggel belső konfliktusok következménye lenne, nem pedig külső politikai nyomásé.
– Mondhatjuk-e azt, hogy az AfD előretörése valójában a választók tiltakozó válasza a kormány irányvesztésére?
– Egész pontosan a jobboldali szavazók elmozdulása az AfD irányába a CDU irányvesztésére adott válaszként értelmezhető, ahogyan a baloldali szavazók Die Linkéhez való átvándorlása is az SPD és a Zöldek politikai irányvesztésére adott reakció.
– Milyen politikai következményei lehetnek ennek a folyamatnak Németországban?
– Lényegében ugyanaz a minta rajzolódik majd ki, mint amit már a kormányzás kezdeti szakaszában is láthattunk az előző évben: bármely reform kerül napirendre – legyen szó a munkanélküli-ellátásról, a nyugdíjrendszerről vagy akár a sorkatonaság kérdéséről –, a koalíciós pártok látványos konfliktusba bonyolódnak. Bár végül, többhetes egyeztetést követően, rendszerint kompromisszum születik, a választók számára a levonható következtetés rendre ugyanaz marad: a kormány gyenge és inkább cselekvésképtelen benyomást kelt.
Fotó: Facebook/Alice Weidel
