Az amerikai külpolitika az elmúlt egy évben gyökeresen átalakult. Donald Trump elnökségének első esztendeje alatt a liberális nemzetközi rend erős intézményi háttere megkérdőjeleződött, és egy markánsan nacionalista, nemzeti érdekekre épülő irányvonal vette át a főszerepet, mondta Lévai Dániel, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.
Donald Trump visszatérése az elnöki székbe nem csupán néhány külpolitikai gesztust jelentett, hanem rendszerszintű átalakulást indított el az amerikai külpolitikában.
A Trump-adminisztráció egyértelműen a bilaterális kapcsolatok erősítését helyezi előtérbe a multilaterális intézményekkel szemben, ami az ENSZ-hez hasonló szervezetek szerepének visszaszorulását vetíti előre.
A Trump-korszak meghatározza a következő évtized amerikai külpolitikai kereteit, különös tekintettel a transzatlanti szövetségre, az európai partnerekkel való viszonyra, valamint az olyan kulcsfontosságú régiókra, mint a Közel-Kelet, Ukrajna és Kína.
Intézményi háttér: a liberális struktúrák újragondolása
„Trump elnök rendszerszintű fordulatot indított el az amerikai külpolitikában”
– mondta a Magyar Nemzetnek Lévai Dániel, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.
„Nem csupán külpolitikai intézkedésekről beszélünk, hanem arról, hogy a külpolitika intézményi keretei – amelyek az elmúlt három évtizedben a liberális nemzetközi rendet szolgálták – gyökeresen átalakulnak.”
A kutató rámutatott:
„A USAID működésének átstrukturálása és más nemzetközi intézmények szerepének újra definiálása nem véletlen taktikai lépések, hanem szisztematikus törekvések a külpolitikai paradigmák megváltoztatására.”
Szerinte ez a paradigmaváltás a „nemzeti érdekeken alapuló külpolitika” elsődlegessé tételét jelenti, amely már nem a liberális aktivizmuson, hanem a reális geopolitikai és gazdasági képességeken alapul. A kutató szerint „a külügyi testület új szerepfelfogása – ahol a nagykövetségek célja elsősorban pragmatikus kapcsolatok építése, nem pedig értékexport – egyértelműen jelzi, hogy Washington milyen stratégiát követ a globális porondon.”
A transzatlanti rendszer átalakulása
A NATO és az európai partnerek viszonya Trump első évének külpolitikai döntései nyomán jelentősen átalakult.
„Trump elnök nem kérdőjelezi meg a transzatlanti biztonság szükségességét, de határozottan világossá tette, hogy az Egyesült Államok nem fogja ingyen vállalni a kollektív védelem terheit”
– mondta Lévai Dániel.
A szakértő szerint Trump külpolitikája ugyanakkor rávilágított az európai vezetők és Washington közötti mélyebb érdek- és értékellentétekre.
„Az európai elit továbbra is a klasszikus liberális nemzetközi rend logikája szerint működik. Ez az alapvető különbség adja a politikai konfliktus magját az Egyesült Államokkal”
– tette hozzá. Kiemelte: „Ennek ellenére az európai államok, különösen a NATO-tagok, gazdasági és katonai korlátaik miatt továbbra is az amerikai támogatásra támaszkodnak. Ez látszik a védelmi kiadások emelkedésében és a kereskedelmi tárgyalások újraszervezésében is.”
Ukrajna, a Közel-Kelet és Kína: pragmatizmus vagy ideológiai stratégia?
Trump első éve nemcsak intézményi reformokat, hanem regionális újrapozicionálást is hozott. Lévai Dániel szerint „a Közel-Kelet és Ukrajna esetében Washington célja nem ideológiai dominancia, hanem tartós stabilitás és gyors rendezés.” Hozzátette:
„Ez azt jelenti, hogy az amerikai vezetés olyan konfliktusokat próbál minimalizálni, amelyek elvonják a figyelmet és az erőforrásokat a stratégiailag fontosabb térségekről. „
A kínai kihívással kapcsolatban a kutató rámutatott:
„A Trump-kormányzat ráébredt, hogy a Pekinggel szembeni gazdasági konfrontáció nem oldható meg egyszerű vámokkal vagy nyomással. Ezért a hangsúly áthelyeződött a regionális szövetségesekre, különösen az indo-csendes-óceáni térségben.” Lévai szerint ez a stratégia a nagyhatalmi egyensúly politikáját tükrözi, amely nem csupán elutasítja a liberalizmust, hanem gyakorlatiasan épít a geopolitikai realitásokra.
Lévai Dániel véleménye szerint Trump első éve nem csupán átmeneti külpolitikai variáció, hanem olyan strukturális váltás kezdete, amely meghatározhatja az elkövetkező évtized amerikai külpolitikai irányát.
„Ez az átalakulás nem pusztán taktikai manőverek sorozata, hanem egy új paradigma: az erő- és érdekcentrikus külpolitika visszatérése a nemzetközi porondra.”
A vámpolitika – fegyver vagy alku?
Trump külpolitikájának egyik legvitatottabb eleme a vámpolitika volt, különösen Kínával szemben. A szakértő szerint azonban ez nem pusztán gazdasági kérdés, hanem geopolitikai eszköz.
„A vámok célja nem elsősorban a kereskedelmi mérleg javítása volt, hanem stratégiai nyomásgyakorlás.”
Ugyanakkor ez a gyakorlat korlátokat is mutatott.
„A Trump-adminisztráció szembesült azzal, hogy Kína már olyan gazdasági erővel bír, amellyel szemben pusztán vámokkal nem lehet politikai engedményeket kikényszeríteni. Ezért Washington végül rugalmasabb, alkukra épülő megközelítést választott.”
Lévai Dániel szerint ez vezetett az ismétlődő amerikai–kínai kereskedelmi egyezményekhez, miközben a hangsúly egyre inkább az indo-csendes-óceáni szövetségi háló erősítésére helyeződött.
„Washington felismerte, hogy Kínát nem önmagában, hanem szövetségi rendszerrel lehet ellensúlyozni.”
Ukrajna és a Közel-Kelet: gyors béke, kevesebb elköteleződés
A regionális konfliktusok kezelésében Trump pragmatikusabb irányt képviselt.
„Ukrajna és a Közel-Kelet esetében Trump célja a minél gyorsabb, tartós stabilitást hozó béke volt”
– mutatott rá.
Washington szemében ezek olyan háborúk, amelyeknek nem lett volna szabad kitörniük, mert elvonták az erőforrásokat a valóban stratégiai térségektől.
„Ez különösen a Távol-Kelet és az amerikai érdekszféra szempontjából fontos nyugati félteke rovására történt”
– tette hozzá.
Grönland kérdése – stratégia, nem provokáció
Trump első évének egyik sokat vitatott epizódja volt Grönland felértékelődése az amerikai stratégiai gondolkodásban. Bár a téma sokszor politikai karikatúraként jelent meg, Lévai Dániel szerint komoly háttere van.
„Grönland kérdése nem hóbort, hanem a nagyhatalmi verseny logikus következménye. A sziget egyszerre fontos az Északi-sarkvidék, a katonai felderítés, a tengeri útvonalak és a ritkaföldfém-készletek szempontjából.”
Washington célja nem feltétlenül területszerzés, hanem stratégiai befolyás.
„Trump lépései azt jelezték, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó átengedni Grönlandot más nagyhatalmak – különösen Kína – gazdasági vagy politikai térnyerésének.”
Szerinte ez illeszkedik az új amerikai gondolkodásba:
„Ez nem liberális nemzetközi együttműködés, hanem klasszikus geopolitika”
– összegezte a szakértő.
Címlapkép: depositphotos.com
