(A műsorvezető szemében félelem. Mesterien elkészített sminkje mögül távolba meredő tekintettel néz a kamerába, majd remegő hangon megszólal)

…nem tudom, ki az, aki erre vetemedett, de kérem, nézzen rám. Nézzen az anyámra. Ő jóságos asszony. Kérem, hozza haza…

(a műsorvezető hölgy a kamerába mered, a képernyőn megjelenik a „#Bring Her Home”).

EDITING (VÁGÁS):

(Egy lakóház biztonsági kamerájának fekete-fehér, szemcsés felvételén látjuk, ahogyan az édesanya éjszaka kiszáll a taxiból. Befelé tart, amikor hirtelen egy símaszkos alak árnyéka jelenik meg. Hangtalan küzdelem kezdődik…)

FADE OUT (a kép lassan elhalványul)

Az FBI február eleje óta keresi a 84 éves asszonyt. Az amerikai tévécsatornák folyamatosan napirenden tartják az ügyet. Az NBC reggeli adásának műsorvezetője és két testvére már a váltságdíjat is megígérte, de semmi. Azaz mégis, mert a forgatókönyvírók már dolgoznak a történet megfilmesítésén. Az események tanulságokkal teli feldolgozása a történéseknél is fontosabb.

Forgatókönyvek diktálják az életünket. Sőt! A mások szándéka szerinti forgatókönyvekhez igazodva élünk.

Nézzünk bele korunk orosz valóság-képsorába: Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak, a KGB egykori ügynökének, Oroszország későbbi miniszterelnökének, aki most éppen államfő, zuhan a népszerűsége. Mindeközben szembe kell néznie az 1990-es évek legsúlyosabb tüntetéssorozatával. Lépnie kell tehát, ha meg akarja őrizni a hatalmát, és ekkor az ölébe hull a Krím félsziget elfoglalásának lehetősége.

Ha ugyanis 2014 elején nem döntik meg az ukrán államfő, Viktor Janukovics hatalmát, valószínűleg nem kerül sor a Krím bekebelezésére. Ám mindez megtörtént, és az orosz elnök otthoni népszerűsége az egekbe szökött.

Ezidőtájt az ukránok körében még nem volt ennyire ismert Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij, annak ellenére, hogy már akkor is sokakat megmosolyogtatott. Sikere érdekében képes volt félrészeg orosz katonák bőrébe és zubbonyába bújni. A nem túl tehetséges komikuson kacagott egész Ukrajna.

Ám a leendő elnök és csapata semmit sem bízott a véletlenre.

Üzlettársai már ezekben az években írni kezdték a Nép szolgája szövegkönyvét. Patikamérlegen adagolták a televíziós sorozat igazságkereső történelemtanárának a személyiségjegyeit. Vaszilij Petrovics Goloborodko korrupcióellenes elszántságát oly’ plasztikusan mutatták be Zelenszkíj személyén át a későbbi párttársai, hogy főhősüket egyenesen az ukrán államfői székbe repítették. A sorozat narkotikumától médiakábulatban lebegő ukránok úgy benyelték a képernyőre vitt, korrupcióellenes történetet, hogy szavazataikkal a valóságban is magukra húzták a magát a Nép szolgájának hazudó főszereplőt. Ő hálából hosszú háborúba rántotta hazáját, és most azon mesterkedik, hogy valamelyik globalista pénzember fiókjában találjon egy olyan forgatókönyvet, amellyel Európát is belerángathatja a konfliktusba.

A tavalyelőttii elnökválasztást követően az amerikai adminisztráció papírkosárba dobta a demokraták szerepvállalásából megörökölt színpadi jeleneteket.

Kiélvezték az eddigi felvonásokat elismerő tapsot, de úgy döntöttek, hogy a végső meghajlást nem várják meg. Bejelentették, hogy bár a darab úgy rossz, ahogy van, a színház és a díszletek tulajdonjogát magukhoz ragadják, néhány megkopott kelléket, maszkot és kosztümöt hátrahagyva kilépnek a társulatból. Nem maradnak az előadásvégi tapsrendig, csak annak meghatározásához ragaszkodnak.

No, meg a bevételhez! Persze, ha az előadás folytatódik, akkor azt valakinek pénzelnie kell!

Az előadásnak helyt adó épület rezsijét, a színészek gázsiját is állnia kell valakinek vagy valakiknek. Fizetőképes támogatók kerestetnek! A világot pénzpórázon tartó BlackRock szerényen jelentkezett. Megvilágosodva a modern mitológia fehér bikájának bőrébe bújt, és Európát a hátára édesgetve magáévá tette földrészünk gazdasági és kulturális kincseit. A jelenünkkel együtt a múltunkat és a jövőnket is. Az ugyanebből az uralkodói házból való Párizs királyfi közben nem Helénának, hanem Ursulának teszi a szépet.  Markában szorongatja a trójai háború forgatókönyvét, miközben az Európai Unió zászlajának Mária-csillagait festegeti a Kelet-Ukrajnába induló katonák sisakjára. Falóként pedig a Néppártot istállóztatja az Európai Parlamentben.

Hogy nekünk mindeközben osztottak-e legalább akkora szerepet, mint Shakespeare a sírásóknak? Van-e értelme fejtegetni a hamleti létkérdés filozófiáját 2026 színpadán?

Mindazzal együtt vagy annak ellenére, hogy sokan csak viccnek tartják a velünk történő, tragédiába tartó komikumot? Mert hihetetlen demokráciánk negyedik évtizedében színre lép a semmiből egy senki, és nem mond semmit. Mégis követőkre talál. Olyanokra, akik sértettségükből fakadó gyűlöletükkel készek föláldozni az ország eredményeit. A megváltó képében tetszelgő hamis próféta ígéreteit a pénzvilág diktálja. Alátolták a tisztesség hídját, és fölemelték a szabadság piedesztáljára.

Ebből lett a TiSza, amely ukrán mintára azt állítja magáról, hogy a nép szolgája. A közbeszéd mindezt a Tiszával azonosítja. A legmagyarabb folyóval, amelynek Trianon óta sem a forrását, sem pedig a torkolatát nem hazánk birtokolja.

Elő tehát azokkal a Bíró-féle golyóstollakkal, mert üresek még a szavazólapok rubrikái! Ha elbizonytalanodnánk, vagy megremegne a kezünk, akkor így, farsang múltán evezzünk történelmünk folyamán legalább Mohácsig. Mielőtt behúzzuk az egymást metsző vonalakat, lapozzuk föl az elmúlt félezer év mások által nekünk írt forgatókönyveit…

Fotó: Balázs Attila / MTI