A nyomás fokozása érdekében megkezdték a demonstrációk és zavargások előkészítését. – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Azt írták: a Szuverenitásvédelmi Hivatal által feltárt mintázatok és információk azt mutatják, hogy nemzetközi politikai nyomásgyakorló központokból koordinálják annak a dezinformációs műveletnek az előkészületeit, amelynek célja a magyarországi választás törvényességének megkérdőjelezése.
Elkezdték felépíteni a narratívát, amely a kormányt választási csalással vádolja,
és azt terjeszti, hogy vereség esetén sem adná át a hatalmat.
Hozzátették, a dezinformációs narratíva megalapozásában tevékenyen részt vesz a berlini Democracy Reporting International (DRI) és Gesellschaft für Freiheitsrechte (GFF) nevű, javarészt Brüsszel által finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezet, valamint a hivatal korábbi jelentéseiben bemutatott The German Marshall Fund of the United States (GMF) is, mely szerint a magyar kormány „a választás napján széles körű szabálytalanságokat követhet el, hogy az eredményt a saját javára billentse” – áll a közleményben.
E szerint az akcióhoz
külföldről finanszírozott szervezetek aktivistákat toboroznak és képeznek ki.
Céljuk, hogy ezeket az aktivistákat mozgósítsák, ha a választás eredménye nem a finanszírozók vagy támogatók elvárásai szerint alakul.
„Szavazókörökből származó jelentésekkel, nemzetközi fórumokra szánt tanulmányokkal akarják a választás legitimitását megkérdőjelezni,
a nyomás fokozása érdekében pedig megkezdték a demonstrációk és zavargások előkészítését.
Ebben olyan, a mozgósításra és választási zavarkeltésre specializálódott szervezetekre támaszkodnak, mint a például a 2022-es választások idején is aktív 20K mozgalom” – fogalmaztak.
„A Szuverenitásvédelmi Hivatal felhívja a figyelmet, hogy
aki arra készül, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy azzal fenyegetve megváltoztassa, az bűncselekményt követ el”
– áll a közleményben.
MTI
Címlapkép: Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke megnyitja a Harc a nemzeti szuverenitásért címû konferenciát a Hagyományok Házában 2025. június 24-én – Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt