Az UEFA klubrangsor 44. helyén jegyzik az SC Braga együttesét, amely az egyre feljebb törő Ferencváros (50.) ellenfele lesz a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében. A portugál klub 15 éve a döntőbe jutott, ám alulmaradt az FC Portóval szemben. Az SC Braga egykori magyar edzője, Szabó József javaslatára váltott zöldről piros-fehér színkombinációra, s Fehér Miklós is segítette a csapatot a góljaival. A portugál bajnokság negyedik helyezettje többek között az FC Barcelonából is igazolt, kilenc válogatott játékossal rendelkezik.
Komoly hatással voltak magyarok Portugália egyik patinás klubjára, amely nemzetközi színtéren is ért már el figyelemre méltó eredményeket. Az SC Braga, azaz Sportig Clube de Braga Európa-szerte nevet szerzett magának, s már ott tart, hogy 50 millió eurót (19 milliárd forintot) költhetett játékosvásárlásra. A Ferencváros Európa-liga ellenfele rutinosabb és anyagilag jobb helyzetben van, mint a magyar rekordbajnok.
A portugál Arsenal
Nem túlzás a fenti cím, ugyanis az eredetileg zöldben pompázó, több mint százéves portugál klub megváltoztatta a színét. Az FTC hivatalos oldala emlékeztet:
korábbi edzője, a csapatot több időszakban dirigáló Szabó József javaslatára váltott az 1930-as években piros-fehérre, miután a magyar edző az angol Arsenal FC egyik mérkőzésén járt. Emiatt hívják a klubot Minhói Arsenalnak is.
Olyannyira bejött az Ágyúsok másolása, hogy az SC Braga még az ifjúsági csapatát is átkeresztelte Arsenal do Bragára. Egy másik magyar is nyomot hagyott a klub históriájában: a fiatalon elhunyt Fehér Miklós kölcsönben szerepelve 26 mérkőzésen 14 gólt szerzett a Braga mezében.
Árnyékból a fényre
Ahogy általában, ezúttal sem tud beleszólni a nagy hármas, a Benfica, Porto, Sporting trió dolgába a bragai együttes. Ezzel együtt története során – bár bajnoki címet nem szerzett – háromszor is elhódította a portugál kupát (1966, 2016, 2021). Jelenleg az előkelő negyedik helyen áll a portugál bajnokságban, igaz, az említettektől jócskán lemaradt. Az elmúlt két évtizedben a legtöbbször a negyedik helyen zárt, de 2020-ban és 2023-ban is elcsípte a bronzérmet, 2010-ben ezüstérmes volt. Utóbbi nyomán került az Európa-liga csoportkörébe, s végül a sorozat döntőjébe, amelyben hazai riválissal, az FC Portóval szemben maradt alul. Azzal a Portóval, amely ugyancsak lehetett volna a Fradi riválisa a nyolcaddöntőben, s amelynek egykori játékosa, Lipcsei Péter a portugál lapok szerint alábecsüli az egykor Intertotó-kupa-győztes Bragát…
Tényező lett az SC Braga
A Braga többször is bejutott a Bajnokok Ligájába, s egy ideje már tényező a nemzetközi átigazolási piacon is. Nevelő, eladó klubból mára komoly gazdasági potenciállal bíró egyesületté vált.
Játékoskeretének értéke közel 150 millió euró, ami több mint a háromszorosa annak, amennyit a Fradi focistái érnek. Ennél is beszédesebb adat, hogy 50 millió eurót (19 milliárd forintot) költhetett játékosvásárlásra a mostani idényben.
Miközben az arab világból nagy pénzeket szakítottak eladásokkal, megvették az FC Barcelonában háttérbe szorult csatárt, Victor Paut, akinek a játékjogéért ugyanúgy 12 milliót fizettek, mint a Bournemouth Tóth Alexért. Hasonló nagyságrendű volt a fiatal elefántcsontparti középpályás, Mario Dorgeles transzfere, viszont jóval olcsóbban, ám a Portótól szerezték meg a spanyol válogatott támadót, Fran Navarrót.
A spanyol vezetőedző, Carlos Vicens keretében 19 légiós és kilenc válogatott játékos szerepel. A legismertebb Joao Moutinho, a 39 éves, Európa-bajnok játékmester támogatásával tündökölnek az olyan támadók, mint Ricardo Horta és a 20 millióra taksált szélső, Rodrigo Zalazar. Az Európa-liga-alapszakaszban a hatodik, egyenes ágon a nyolcaddöntőbe jutó Braga többek között a Ferencvárossal elbánó Nottingham Forestet és Glasgow-ban a Celticet is legyőzte.
Címlapkép: Maniche visszavonult portugál válogatott játékos az SC Braga szelvényét mutatja a 2025-26-os labdarúgó Európa-liga kieséses szakaszában egymással mérkõzõ csapatok beosztásának sorsolásán az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA nyoni székházában 2026. február 27-én. A nyolcaddöntõ elsõ mérkõzéseit március 12-én, a visszavágókat 18-án és 19-én játsszák. A negyeddöntõ elsõ mérkõzéseit április 9-én, a visszavágókat 16-án játsszák. Az elõdöntõ elsõ mérkõzéseit április 30-án, a visszavágókat pedig május 7-én játsszák. A döntõt május 20-án rendezik Isztambulban – Fotó: MTI/EPA/Keystone/Martial Trezzini