A héten keretet hirdet Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatott márciusi mérkőzéseire. A keret zömét ezúttal is nyilván a légió tagjaiból válogatja össze, ezért most a megszokottnál is sokkal érdekesebb, hogy a külföldön játszó magyar futballisták mennyit és hogyan játszottak a múlt héten.
A légió tagjaként Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik nehéz hetet zárt vasárnap este. A Liverpool kedden a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének az első meccsén Isztambulban lépett pályára, és 1-0-ás vereséget szenvedett a Sallai Rolandot a 77. percben bevető Galatasaraytól – Kerkez és Szoboszlai is kezdett, utóbbi végig a pályán volt, előbbi a 33. percben sárga lapot kapott, a 60. percben pedig lecserélték. Vasárnap a Premier League 30. fordulójában nagy lehetősége nyílt a Liverpoolnak arra, hogy a kiesés ellen harcoló Tottenham legyőzésével előbbre lépjen a tabellán.
Szoboszlai Dominik egyébként kapott jó hírt a hét közben: a Tranfermarktnál az értéke elérte a 100 millió eurót, emellett ő lett a klubjánál a hónap játékosa, és övé lett a legszebb gól is, a nagy versenyben saját magát előzte meg, mert a második legszebb találatnak is ő szerzője. Természetesen kezdett a Tottenham ellen, Kerkez viszont az egész meccset a kispadon töltötte. Szoboszlai a 18. percben szabadrúgásból újabb gólt szerzett, ez volt az ötödik gólja a Premier League-kiírásban, ebből négyet szabadrúgásból vágott be.
Így már csak egy találat hiányzik neki, hogy beállítsa James Ward-Prowse rekordját az egy PL-idényen belül lőtt szabadrúgásgólokat tekintve.
Boldog mégsem lehetett, mert a Tottenham a legvégén kiegyenlített (1-1).
Tóth Alex sorozatban negyedszer koptatta a Bournemouth kispadját a Premier League-ben, a csapata 0-0-ra végzett a Burnley stadionjában. Az angol másodosztályban két forduló is lezajlott a múlt héten. A Blackburn Rovers szerdán 1-0-ra kikapott Oxfordban, szombaton viszont 2-1-re nyert Londonban a Millwall ellen, mindkét meccsen Tóth Balázs védte a kaput. A West Bromwich Albion kétszer is hazai pályán játszhatott, előbb 1-1-re végzett a Southamptonnal, majd 3-0-ra legyőzte a Hull Cityt, Callum Styles végigjátszotta mindkét találkozót.
Egymás ellen játszott a légió két tagja
A Bundesliga első osztályában az Union Berlin nem számíthatott a múlt héten kiállított és persze eltiltott Schäfer Andrásra Freiburgban, de így is nyert 1-0-ra. Az RB Leipzig a sérülése után már edzésbe állt Gulácsi Pétert nélkülözve, Willi Orbán szolgálataira viszont számítva lépett pályára Stuttgartban, és 1-0-ás vereséggel utazott haza. A második vonalban a Hertha Berlin hazai pályán Dárdai Mártonnal a védelemben 1-1-et játszott a Bochummal.
A portugál élvonalban vitézkedő Rio Ave is két mérkőzést teljesített, hétfőn 1-0-ra nyert a Tondela otthonában, vasárnap pedig az Estrela együttesét győzte le 2-1-re hazai környezetben, Nikitscher Tamás mindkétszer végig a pályán volt. A francia Ligue 1-ban a Le Havre a sérülése után visszatérő Loic Negóval a védelmében látta vendégül a Lyont, és 0-0 lett a meccs vége.
Ausztriában magyaros rangadót rendeztek, Damir Redzic a házigazda Salzburg, Bolla Bendegúz a vendég Rapid Wien kezdőcsapatában vonult ki a pályára, előbbi 63 percet tölthetett ott, utóbbi végig játszott, és a Rapid nyert 1-0-ra.
A skót Dundee United Keresztes Krisztián szolgálataira végig igényt tartva 2-2-t játszott idegenben a Dundee FC elleni derbin.
A török Süper Ligben a Kocaelispor hétfőn Balogh Botonddal a soraiban 2-1-re nyert az Eyüpspor vendégeként, szombaton viszont a saját otthonában kikapott 2-1-re a Konyasportól, a magyar válogatott védőt a 78. percben cserélték be. A Galatasaray Liverpool elleni BL-meccséről már esett szó, a csapat a bajnokságban 3-0-ra legyőzte a Basaksehir együttesét, Sallai Roland kezdőként 82 percet töltött a gyepen. Mocsi Attila a Rizespor kispadjáról nézte végig, ahogyan a társai 1-0-ás kudarcot vallanak a Trabzonspor stadionjában.
Az AEK Athén a Konferencialiga nyolcaddöntőjének az első meccsén idegenben 4-0-ra kiütötte a szlovén Celjét, Varga Barnabás fejelte az első gólt, majd nem sokkal később a kapufát is eltalálta, a 86. percben lecserélték.
Vasárnap a görög bajnokságban az AEK az Atromitosz vendége volt, 2-2 lett a vége, a magyar csatár ezúttal nem iratkozott fel az eredményjelzőre. Ugyancsak a Konferencialigában szerepel még a cseh Sigma Olomouc, amely Baráth Péterrel a középpályán otthon 0-0-ra végzett a német Mainzcal, vasárnap a bajnokságban a csapat szintén hazai környezetben 2-2-t játszott a Karvinával, a magyar futballista kezdőként 86 percet kapott. A lengyel első osztályban a Zaglebie Lubin 1-0-ra kikapott a vendég Lech Poznańtól, Szabó Levente a második félidőre állt be.
Sallói Dániel belelendült a gólgyártásba
Az olasz másodosztályban a Spezia 3-0-ás vereséget szenvedett Modenában, Nagy Ádám a 63. percben állt be, a spanyol Segunda Divisionban pedig az FC Andorra a Granada vendégeként 1-1-re végzett, Yaakobishvili Áron a kispadon ragadt.
Az észak-amerikai profi ligában, az MLS-ben a Toronto FC Sallói Dániel szép góljával sokáig vezetett, ám a New York Red Bull a hajrában egyenlíteni tudott, 1-1 lett a vége – Sallói az előző fordulóban is eredményes volt új csapatában.
A Columbus Crew hazai pályán a kispadot koptató Gazdag Dániel nélkül kapott ki 1-0-ra a Nashwille-től. A címvédő Inter Miamiból hiányzott a sérült Lionel Messi, először kapott viszont helyet a kezdőcsapatban Pintér Dániel, a 18 éves futballista 80 percet kapott, az Inter pedig 0-0-ra végett a Charlotte otthonában.
Borítókép: Facebook/Liverpool FC