Gerrard a lehető legnagyobb dicséretet adta Szoboszlainak, aki fontos dologra jött rá

Szerző: civilek.info

SPORT

Szoboszlai Dominik

A Liverpool esélyt sem adott a Galatasaraynak a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, a Vörösök 4-0-ra nyertek, s így 4-1-es összesítéssel jutottak tovább a negyeddöntőbe. Szoboszlai Dominik a remek játéka mellett góllal és kiharcolt tizenegyessel – igaz, utóbbit Mohamed Szalah elhibázta – járult hozzá a sikerhez, amely után a Pool legendája, Steven Gerrard is megdicsérte a magyar válogatott csapatkapitányát.

A Liverpool Szoboszlai Dominik góljával szerezte meg a vezetést az első félidőben, s bár volt esélye, hogy már a szünet előtt megfordítsa a párharc állását, a magyar középpályás által kiharcolt tizenegyest Mohamed Szalah nem tudta értékesíteni. A szünet után viszont már beindult a Pool-henger, Arne Slot együttese végül 4-0-ra nyert, így kétség sem férhetett a továbbjutásához.

Ahogy azt megszokhattuk, Szoboszlai ezúttal is ott volt a Liverpool legjobbjai között: az UEFA őt választotta meg a mérkőzés emberének, az indoklás szerint a második gólból is alaposan kivette a részét, meghatározó szerepe volt a liverpooli középpályán, és kiemelkedő volt a játékszervezés, az ellentámadások és a labdaszerzések terén is.

Szoboszlai Dominik nagy felismerése

– Nem igazán érdekel, hogy mikor vagy hogyan találok a kapuba. Csupán arra törekszem, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek a csapat sikeréért. Ha ez egy ilyen meccsen történik, annak nagyon örülök – mondta Szoboszlai a TNT Sports-nak, majd visszaemlékezett a góljára. – Láttam az irányt, és hogy hogyan kell megközelítenem a labdát. Reagálnom kellett, mert nagyon közel voltak védők.

„Úgy látszik, nem csupán jobb lábam van.”

A magyar futballistát már nem először hasonlították a Liverpool legendájához, Steven Gerrardhoz, Szoboszlai erről is elmondta a véleményét: – Megtisztelő az összehasonlítás. Gyerekkoromban őt néztem, most pedig én viselem a nyolcas számú mezt. Hihetetlen érzés, azt hiszem, ő mindannyiunk számára inspirálóan hat. Klublegenda, nem is mondok mást.

És ha már Gerrard szóba került: a liverpooli ikon a TNT Sports szakértőjeként vett részt a mérkőzésen, amely után alaposan elhalmozta dicséretekkel Szoboszlait.

– Kedvelem a mentalitását. Rengeteget fejlődött, amióta a Liverpool játékosa lett, egyértelmű, hogy rendkívüli tehetséget igazoltunk. Ezek a legjobb évei, úgy érzem, a Liverpoolnál láthatjuk a legjobb formáját.

„Bízom benne, hogy még hosszú ideig marad, mert benne van a potenciál, hogy csapatkapitány legyen: ahogy játszik, az a konzisztencia és mentalitás, ami a hangjában is benne van.”

Máris a következő mérkőzésre koncentrál, ez is tetszik benne. Jelenleg szárnyal, elképesztő magabiztosság jellemzi, mindene megvan, csak fent kell ezt tartania és egészségesnek maradnia – mondta Gerrard.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

TNT Sports Football (@tntsportsfootball) által megosztott bejegyzés

A Liverpool a negyeddöntőben a PSG-vel küzd meg, Slot csapata idegenben kezdi meg a párharcot.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Facebook / FC Liverpool

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004