Az olasz miniszterelnök-helyettes szerint a magyarországi választás nemcsak hazai, hanem európai jelentőségű, amely a béke és a nemzeti függetlenség jövőjéről is dönt. Matteo Salvini egyértelművé tette, hogy Orbán Viktor újraválasztását támogatja.
A magyarországi választás fontos a magyarok és az európaiak számára is, akik hisznek a békében és a függetlenségben – jelentette ki Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga jobboldali kormánypárt vezetője a külföldi sajtóval tartott találkozón, Rómában szerdán.
A külföldi tudósítók szövetségének elnöke, Trisha Thomas kérdésére, amely J. D. Vance budapesti látogatása értékelését kérte, Matteo Salvini közölte, hogy az amerikai alelnök részvétele nem lepte meg.
Úgy vélte, a magyarországi választások Európa két eltérő víziójáról szólnak: az egyik az erősen bürokratikus Európát hirdeti, a másik nagyobb autonómiát, nagyobb szabadságot, nagyobb függetlenségét szorgalmaz. Utóbbi „kevésbé akar függni Brüsszel szeszélyeitől és ideológiájától” – jelentette ki.
Kifejtette, hogy az első patrióta nagygyűlésen, Budapesten március 23-án Orbán Viktor mellett állt, éppen ezért nem számít titoknak, hogy bízik a magyar kormányfő újraválasztásában. Hozzátette: Orbán Viktort nagy politikai vezetőnek tartja, akire Európának és Magyarországnak is szüksége van. Bátornak nevezte Orbánt, hangoztatva, hogy „a bátorság mostanában ritkaság az európai kancelláriákon”.
Matteo Salvini a magyar miniszterelnök politikáját hozta fel példaként az Európai Uniótól „kényszerzubbonyként” használt gazdasági stabilitási paktummal szemben. Salvini az európai stabilitási paktumot az ostobaság paktumának nevezte, és a módosítását sürgette.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az energiaárak növekedésével szemben Brüsszel azt javasolja, ahogy az emberek gyalogosan közlekedjenek: „sem a távmunkát, sem a gyárak, hivatalok, üzletek, iskolák bezárását nem találom megoldásnak, és a nyári szezon előtt állva, a légiközlekedési üzemanyagok áremelkedésével, Brüsszelnek engednie kell, ahogyan Olaszország és más ország is kérte, hogy a tagállamok segítsenek annak, akinek nehézségei vannak” – fogalmazott az olasz politikus.
Ami az orosz földgázimportot illeti Róma részéről, Matteo Salvini úgy vélte, hogy erről a háború lezárása után lehet egyeztetni.
MTI / Magyar Nemzet
Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán