A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a legkorábban őszre derülhet ki, hogy a Tisza-kormány ígéretei valójában mit fednek, hiszen az orosz energiáról történő leválás, a migrációs kvótával való szembesülés és Ukrajna uniós csatlakozása egyértelmű színvallásra kényszeríti a sok mindenben a Fidesz politikáját folytató Magyar Pétert.
– Kocsis Máté szerint a választáson egy 4:3-as eredmény született, tehát nem egy vereség született_ egy egyértelmű döntés született, az emberek változást akartak, de azért a változáson belül az eddigi 16 év fő vívmányainak a megtartásával. Erre Magyar Péter nagyon jól rájátszott, aki még két és fél éve a NER-ben volt. Ő azt ígérte, hogy a NER által hozott jó döntéseket megtartja, és esetleg még azoknak is ad, akik eddig nem kaptak, Medgyessy Péter ezzel nyert 2002-ben – jelentette ki Kiszelly Zoltán.
A politológus szerint a nemzetközi nagytőke nyert, a brüsszeli bizottság nyert, és azok a vállalkozók, akik eddig a NER-nél, mondjuk, egyről a kettőre jutottak, most még többet akarnak.
Rámutatott: ha megnézzük Magyar Péter politikusi személyiségét, kiderül, hogy több politikust utánoz, több politikustól tanul. „Magyar Péter lepropagandistázza, amire nem akar válaszolni, vagy, ahogy Donald Trump a Truth Social posztjaiban kommunikál, kinyilatkoztat a média felé, és a médiának ezt csak át kell venni, erre kell rezonálnia. Orbán Viktort is másolja nagyon sok mindenben”.
Kiszelly úgy látja, a Tiszáról a baloldali liberális szavazók hamar le fognak potyogni, s ha tartósan akar kormányozni, akkor a mérsékelt szavazókra és a középtől jobbra álló, tehát mostani vagy korábbi fideszes szavazókra tud építeni.
A politológus elmagyarázta, mit ért a „globalista NER” kifejezés alatt: szerinte ez azt jelenti, amit látunk Horvátországban vagy Ausztriában, nevezetesen, hogy az ember büszke lehet a nemzeti öntudatára, lehet hívő, lehet vallásos, de amíg megszavazza Brüsszelben azt, amit kérnek, addig nem szólnak bele abba, hogy mi történik otthon.
„Ezt látjuk Lengyelországban, ott, ahogy átfordították a közmédiát, ahogy mentelmi joggal rendelkező képviselőket tartóztattak le. Brüsszelnek egy szava nem volt, nálunk is hasonló várható, amíg Magyar Péter megszavazza a brüsszeli elvárásokat, addig hagyják őt itthon érvényesülni”.

Kiszelly Zoltán szerint Magyarral van egy bizonyos mértékű bizalmatlanság Brüsszelben, hiszen a magyar társadalom többsége nem fogja szeretni a migrációt, ugyanúgy nem akarja, hogy az ukránoknak fegyvert küldjünk, ugyanúgy nem akarja, hogy Magyarország részt vegyen az ukránok háborújában. „Tehát Magyar Péternek, ha hosszú távon akar kormányozni, egy új NER-t, egy NER-globált kell fölépíteni és nem mehet szembe a magyar emberek többségének az akaratával, csak azért, hogy tessen Brüsszelnek. Szerintem Magyar Péter előtt ez az út van: megszavazza azt, amit a brüsszeliek akarnak, de amíg lehet, addig megpróbálja az Orbán Viktor által kikövezett utat követni”.
Felvetődik a kérdés, hogy ha a magyar választópolgárok többsége azt szeretné, amit a Fidesz-KDNP kormány képviselt, akkor a szavazófülkékben ez miért nem testesült meg számokban?
„Amikor ezt mondom, hogy a magyarok többsége a Fidesz-kormány által megtestesített politikát tartotta jónak, akkor ez bizonyos területekre vonatkozik, a migrációra, a háború támogatására, fegyverküldésre, alapvető a családok támogatására, a határon túli magyarok támogatására. Csak hát ezek a dolgok éppen azért, mert ez a politika sikeres volt, lejjebb kerültek a magyar emberek problématérképén. És erre játszott rá a Tisza Párt és Magyar Péter” – szögezte le a politológus.

Azonban Magyar Péter nemcsak ígér, hanem fenyeget is, folyamatosan. Kiszelly Zoltán szerint ennek a magatartásnak a nagy része színjáték, „Magyar Péter egy látványpékséget működtet”.
„Ő mindig ilyen látványpékséget működtet, ezt csinálta eddig, ezt csinálja most is, ez addig működik, amíg megy a szekér. Amint például a minimálbéresek száma emelkedik, na, akkor már nem fognak biztos, hogy sokan ennyire rezonálni erre. De hát ezt meg kell várni ezt az időt, most még a politikai mézesheteit éli, most még ott vannak a szavazók, működik a győzteshez húzás, nekik kell most egy új rendszert kitalálni, nyilván a nagy részét átveszik az előzőnek, mert nincs annyi emberük, nincsenek új gondolataik, mert amiket most megváltoztatnak, akkor ugye annak a költsége az rövid távon jelentkezik”.
Ha a Tisza-kormányzat rosszul működik, akkor a Fidesznek olyan helyzetbe kell 2029-es választásokra kerülnie, hogy egy jó alternatívát tudjon felmutatni a mostani, most kialakuló új globalista rendszerhez képest, illetve, hogy egy kellő apparátussal, személyi kínálattal is ott tudjon lenni, egy cseresort tudjon felmutatni, emelte ki az elemző.
A szavazóknak is azt tudjuk ajánlani, hogy ne Magyar Péter szavaira figyeljenek, hanem arra, hogy mit tesz, mutatott rá az elemző. „Persze nyilván érdekes, hogy most ki kit szólít fel lemondásra, vagy kit fenyegetnek börtönnel, de sokkal fontosabb az, hogy milyen konkrét döntéseket hoz az új kormány, és ezeknek a döntéseknek milyen hatása van az országunkra és az egyéni háztartásunkra, vagy a szűkebb környezetünkre”.
Kiszelly szerint fontos, hogy egy felkészült ember kezébe kerül a Fidesz frakció vezetése. Meglátása szerint fontos továbbá, hogy annak továbbra is parlamenti eszközök, vita, napirend előtti felszólalás, a két frakcióvezető megszólalási lehetőségei, de az is, hogy 50 képviselő fordulhat utólagos normakontrollért az Alkotmánybírósághoz.
Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: Civilek.info