A szlovák védelmi miniszter üzent Magyar Péternek: Foglalkozzon inkább az ukrajnai magyar kisebbséggel!

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Robert Kalinák

Robert Kalinák ismét bírálta Magyar Pétert, amiért a „Felvidék” kifejezést használta, miközben üzent is a leendő kormányfőnek.

A szlovák miniszter azt üzente a leendő kormányfőnek, hogy

a szlovákiai magyarok előtt inkább a kárpátaljai magyarokat kellene meglátogatnia, ők ugyanis állítása szerint nem használhatják anyanyelvüket, míg ezzel ellentétben a kisebbségnek „Szlovákiában minden joga megvan, ráadásul átlagon felüli módon”

– hangzott el mindez vitapartnere, Viliam Karas, a KDH alelnökének társaságában.

A beiktatásra váró magyar miniszterelnökkel kapcsolatban egyben azt állította, hogy

„rajta áll majd, hogy alakulnak a szlovák-magyar kapcsolatok”,

azt azonban nem hagyta ki, hogy sérelmezze, hogy Magyar több alkalommal is Felvidékként hivatkozott Szlovákia magyarok által lakott részére, ami már korábban is „kiverte a biztosítékot” a szlovákiai kormányzati körökben, most azonban egészen új szintre került az ezzel kapcsolatos felháborodás, amit leginkább Rudolf Huliak sport- és idegenforgalmi miniszter mutatott be.

A védelmi miniszter azonban egyben úgy is fogalmazott:

„Ő új szereplő, most érkezett az európai politikába, javíthatja ezeket a kapcsolatokat, lehetnek ötletei azok további fejlesztésére.” 

Kalinák az STVR Szombati párbeszédek című műsorában beszélt arról is, hogy Magyar Péter hivatalos meghívást kapott Szlovákiába, ahol a tervek szerint a dél-szlovákiai magyar közösséggel találkozik majd Gubík László meghívására – számolt be róla a szlovák Bumm.

Kalinák krizitálza az Európai Unió Ukrajnával kapcsolatos politikáját is, szerinte egyes nyugati vezetők képmutató módon támogatják Ukrajna EU- vagy NATO-csatlakozását. Úgy látja, Ukrajna nem mutat kellő hajlandóságot az európai normák átvételére, és azt is állította, hogy Európának nincs feltétlenül szüksége az országra.

Emellett kétségeket fogalmazott meg az ukrán hadsereg erejével kapcsolatban, és arra figyelmeztetett, hogy a háború után egyes veteránok akár bűnszervezetekhez is csatlakozhatnak.

hirado.hu 

Címlapkép: Facebook / Robert Kalinák

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004