Elutasította a rendőrség a Panyi Szabolcs ellen, kémkedés gyanújával tett feljelentést

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Panyi-Szabolcs

A Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította a Panyi Szabolcs ellen kémkedés gyanúja miatt tett feljelentést, mivel a beadványok nem tartalmaztak egyetlen olyan információt sem, amely alátámasztotta volna a vádat. Az oknyomozó újságírót korábban azzal vádolták, hogy külföldi titkosszolgálatok számára szolgáltatott adatokat, többek között kiadta Szijjártó Péter leköszönő külgazdasági és külügyminiszter telefonszámát.

Panyi Szabolcs ellen – aki a választási kampány hajrájában több felvételt is publikált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélgetéseiről, miközben őróla is jelent meg egy hangfelvétel, amin a külügyminiszter beszélt – még márciusban tettek feljelentést kémkedés gyanújával. Erről a feljelentésről beszélhetett még Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is egy Kormányinfón.

Az Index cikke szerint

ezt a feljelentést azóta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította, mert – indoklásuk szerint – a bűncselekmény gyanúja hiányzik.

A rendőrség indoklásában részletezte, hogy a feljelentést ifj. Tényi István tette március 23-án tiltott adatszerzés, hazaárulás és kémkedés elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A beadvány szerint Panyi Szabolcs, a Direkt36 internetes portál oknyomozó újságírója olyan tartalmakat tett közzé több újságcikkben, amelyek alapján arra lehet következtetni, hogy az újságíró külföldi titkosszolgálatokkal áll kapcsolatban, és hogy lehallgatják Szijjártó Péter leköszönő külgazdasági és külügyminisztert.

A nyomozók március 27-én a feljelentés kiegészítését rendelték el, mert a bejelentés alapján nem tudtak megnyugtató döntést hozni a nyomozás elrendeléséről, illetve a feljelentés elutasításáról. A Nemzeti Nyomozó Iroda közlése szerint ifj. Tényi István további négy bejelentést tett különböző cikkek alapján. Azonban a nyomozó hatóság megállapította, hogy a beadványok nem tartalmaznak olyan információt, amely a kémkedés tényét alátámasztaná, ezért elutasították a feljelentést.

Panyi Szabolcs a róla március 23-án nyilvánosságra került felvételen azt mondta, hogy egy meg nem nevezett európai állam titkosszolgálatának megerősítette egy telefonszámról, hogy az Szijjártó Péteré. Mindeközben ő maga is publikálta a külgazdasági és külügyminiszter beszélgetését, amire Szijjártó Péter úgy reagált, hogy ő csak ugyanazt mondta a beszélgetéseken, mint a nyilvánosság előtt is.

hirado.hu

Címlapkép: Facebook/Panyi Szabolcs

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004