A Premier League vasárnapi zárófordulójában a Liverpool otthon a Brentford ellen lép pályára, és Szoboszlai Dominikék az éppen még BL-indulást jelentő ötödik helyen állnak. Az biztos, hogy Mohamed Szalah és Andy Robertson az utolsó meccsét játssza a Liverpool csapatában, de a This Is Anfield szerint ez további hét játékos esetében is fennáll. S persze nagy kérdés, hogy vajon Arne Slot vezetőedző utoljára ül-e a Vörösök kispadján.
A Liverpool címvédőként az ötödik helyen áll a Premier League-ben, így még éppen elcsípi az utolsó BL-indulást jelentő pozíciót. Bár van egy variáció, amely esetében Szoboszlai Dominikéknek ehhez még „rájátszásban” össze kell csapniuk a Bournemouth gárdájával. Miként az is lehetséges, hogy megelőzik a három ponttal előttük álló, negyedik Aston Villa csapatát. Arne Slot vezetőedző alatt a szezon közben már erősen ingott a kispad, de az utóbbi hetekben arról lehetett hallani, hogy ha a BL-szereplés összejön, akkor a holland tréner maradhat. Ám erre most megint nem vehetünk mérget. Az biztos, hogy a Liverpool két legendája, Mohamed Szalah és Andy Robertson az utolsó meccsét játssza a Vörösknél, de a This Is Anfield szerint ez további hét játékos esetében is fennáll. A liverpooli portál „leltárt” készített az esetleges távozókról, megjelölve, mekkora a valószínűsége annak, hogy elhagyják Liverpoolt.
Mohamed Szalah – megerősítve
Annak ellenére, hogy még egy év hátra lenne a tavaly aláírt szerződéséből, Szalah megállapodott a klubbal, amely lehetővé teszi számára, hogy szabadon igazolható játékosként távozzon. Kilenc trófeákkal teli év után Szalah egy viharos idényt követően köszön el, amely számos „robbanásveszélyes” interjút és közösségi médiás bejegyzést hozott tőle. A szurkolóktól biztosan megkapja a neki kijáró búcsúztatást, de azt nem tudni, Slot hogyan reagál a legutóbbi bejegyzésére.
Andy Robertson – megerősítve
A skót elárulta, hogy a klub nem ajánlott neki szerződéshosszabbítást, ezért nincs más választása, mint a jelenlegi szerződése lejártával távozni. Meglesz a lehetőség az ünneplésére, mert vélhetően még egyszer pályára lép az Anfielden.
Ibrahima Konaté – valószínű
Konaté jövőjéről ellentmondásos hírek jelentek meg a szezonban, és néhány nappal az utolsó bajnoki mérkőzése előtt még mindig nem tudni, hogy a világbajnokság után visszatér-e a Liverpoolhoz. Konaté április közepén azt mondta az újságíróknak, hogy közel vannak a megállapodáshoz a klubbal, de azóta David Ornstein újságíró arról számolt be, hogy a helyzet nem néz ki különösebben pozitívan.
Alisson – erősen valószínű
Ha van egy játékos, akiről jó lenne előre tudni, ha távozik, hogy megadhassák neki a megérdemelt búcsút, az Alisson. Esetében a Juventus csapatával zajló tárgyalásokról szóló hírek tartják magukat, mégsem lettünk sokkal okosabbak azzal kapcsolatban, hogy a klub jóváhagyja-e a brazil eladását, miután életbe léptettek egy egyéves szerződéshosszabbítást. Combhajlítóizom-sérülése után még nem tért vissza, ezért jelen állás szerint bizonytalan a pályára lépése.
Curtis Jones – valószínű
Nehéz elhinni, hogy a klub idáig jutott a liverpooli születésű játékossal, aki közelebb áll a távozáshoz, mint a maradáshoz. Az Internazionale fontolgatja, hogy a nyáron ajánlatot tesz érte, miközben a Liverpool 35 millió fontos árcédulát tett a középpályásra, akinek el kellett fogadnia, hogy nem ő Slot első számú választása a posztján. A Liverpool az elmúlt években több helyi kötődésű játékosát elveszítette, és ha a klub megválik egy újabb saját nevelésű tehetségtől, az nagy csapás lenne. Függetlenül attól, ki mit gondol Jones csapatban betöltött szerepéről.
Joe Gomez – erősen valószínű
A jelenlegi keret legrégebb óta szolgáló játékosaként Gomez már mindent látott és megtapasztalt. Ő is olyan játékos, aki legendás búcsút érdemelne, ha vasárnap játszaná utolsó mérkőzését. Az ő jövőjét még meghatározhatja Konaté helyzete, és az is, hogy a jövőben a jobbhátvéd posztján milyen lesz a merítési lehetőség. Ez ismerős helyzet Gomez számára, akinek gyakran az átigazolási időszak utolsó napjáig kellett várnia, hogy megtudja, szükség van-e rá Liverpoolban vagy továbbállhat. Valószínűleg idén nyáron is ugyanez lesz a helyzet, a jövőre lejáró szerződése előtt.
Federico Chiesa – biztos
Azt állítani, hogy Chiesa nem volt Slot kedvence, enyhe kifejezés lenne, bár ebben a szezonban legalább több percet játszott (725), mint tavaly (466). Két liverpooli év után várhatóan visszatér Olaszországba. A szurkolók róla írt dala biztosan felhangzik majd a meccsen.
Wataru Endo – valószínű
A szerződése utolsó évébe lép, ami azt jelenti, ez az utolsó lehetőség a klub számára, hogy átigazolási díjat kapjon érte, még ha ez minimális is lesz. Slot ebben a szezonban még inkább mellőzte, és érthető módon szeretne olyan klubot találni a világbajnokság után, ahol több játékidőt kap. Bokasérüléssel bajlódik, így aligha játszik a Brentford ellen, de a stadionban várhatóan jelen lesz.
Alexis Mac Allister – mindenképpen lehetséges
Még nem kezdődtek meg vele a tárgyalások a 2028 utáni szerződéshosszabbításáról – ami Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik esetében megtörént. A fizikuma már nem olyan kiemelkedő a csapatban, mint korábban, és a Liverpool akár el is gondolkodhat azon, hogy még időben eladja, amíg magas az értéke – ahogy korábban Luis Díaz esetében is tette a klub. S a Liverpool a nyáron biztosan igazol majd új középpályásokat. Így elképzelhető, hogy Mac Allister vasárnap az utolsó meccsét játssza a Liverpoolban.
Arne Slot marad a Liverpool vezetőedzője?
Nagy kérdés, hogy Arne Slotnak a vasárnapi Liverpool–Brentford találkozó a búcsúmeccse lesz-e. Az angol Football365 portál brutálisan kritikus ítéletet fogalmazott meg a 47 éves menedzserről, összegyűjtve azokat az érveket, amelyek szerint az egyetlen jó döntés a menesztése lenne – szúrta ki a Metropol:
- a nyári igazolások többsége elhasalt
- túl sok szabadnapot kap a keret
- Szoboszlait nem a legjobb posztján szerepelteti
- a Liverpool akkor is unalmasan játszik, ha nyer
- nem találta meg a közös hangot a csapat legnagyobb sztárjával, Szalahhal
- a cseréi sokszor megkérdőjelezhetők
- számos jobb edző elérhető a piacon
- feláldozta a Ligakupát a semmiért
- nemtörődöm hozzáállás a sajtótájékoztatókon
- idegenben nincs tartás a csapatban
Címlapkép: Arne Slot – Fotó: Facebook/Liverpool FC