A bajnoki cím elvesztése után új korszak elé nézhet a Ferencváros labdarúgócsapata, amelynek vezetőedzője is távozhat a nyáron. Robbie Keane másfél éve irányítja a zöld-fehéreket, ez idő alatt 2025-ben bajnokságot, 2026-ban pedig Magyar Kupát nyert a csapattal. Az ír szakember sajtóhírek szerint már fel is mondott, és a döntésében minden bizonnyal az is közrejátszhat, hogy a Fradi nemzetközi versenyképessége csökkenhet.
Az Origo a saját forrására hivatkozva azt írja, hogy Robbie Keane már fel is mondott a Ferencvárosnál. Az ír edző decemberben hosszabbított szerződést az FTC-vel, a csapat kiemelkedő Európa-liga-szereplése közben. Hazai fronton azonban elmaradtak az elvárásoktól, aminek különböző okai voltak.
Az ír vezetőedző csapatának a Magyar Kupát ugyan sikerült megnyernie 2022 után először, a bajnoki címet azonban – sorozatban hét aranyérem után – idén nem tudták elhódítani, mivel az ETO FC megelőzte a Fradit. Közvetlenül a bajnoki cím elvesztése után, múlt hét szombaton Keane még pozitívan nyilatkozott jövőjéről. – Jól érzem magam itt, ez egy kiváló klub, kiváló emberekkel, kiváló elnökkel. Pár hét szünet után még eltökéltebben térek vissza – mondta el korábban az ír edző. A ZTE elleni bajnoki zárómérkőzést követő sajtótájékoztatón emellett arról is beszélt, hogy mielőbbi tájékoztatást vár a magyar kormánytól a magyar sport finanszírozásának jövőjével kapcsolatban, aminek hatása szűkítheti a Fradi anyagi lehetőségeit. A szezon során Keane többször kifakadt a MLSZ magyarszabálya miatt, amelynek negatív hatása volt a magyar bajnok teljesítményére.
A BL-indulás elvesztése mellett az egyelőre megválaszolatlan sportfinanszírozási kérdőjelek miatt a Fradi bizonytalanabbá váló anyagi lehetőségei következményként a nemzetközi versenyképesség csökkenésének az esélye lökheti el Keane-t a Fraditól.
Tavasszal már felröppentek olyan pletykák is, miszerint a Tottenham és a Celtic figyelemmel kíséri Keane munkáját, legutóbb pedig a szlovák bajnok Slovan Bratislava érdeklődéséről lehetett hallani.