Milák Kristóf ezzel a húzásával mindenkit átvert Monacóban

Szerző: civilek.info

SPORT

Milák Kristóf

Közel két év után, a párizsi olimpiai óta először úszik nemzetközi úszóversenyen Milák Kristóf, aki a nagy presztízsű Mare Nostrum versenysorozat első állomásán, Monacóban indul ma és holnap. A kétszeres olimpiai bajnok klasszis változtatott az előzetesen megjelent programján. Milák Kristóf a régi fő számában, 200 pillangón mégsem indul, helyette jöhet a visszavágó Németh Nándor ellen.

A nemzetközi úszószaklap, a SwimSwam információjára hivatkozva, Milák Kristóf indul a Mare Nostrum monacói versenyén, és az akkori hír szerint a két hagyományos számában, 100 és 200 pillangón mérette volna meg magát. Később az MTI is arról számolt be, hogy Milák ebben a két számban áll rajthoz Monacóban.

Milák Kristóf azonban mindenkit meglepett: 200 pillangón ugyanis nem indul.

A verseny hivatalos rajtlistáin Milák neve szombaton már nem szerepel a 200 pillangó indulói között, ahol a ma délelőtti két előfutamban Márton Richárd és Biben Botond lesz a két a magyar úszó. Kár, hogy nem láthatjuk Milákot a világcsúcstartó számában, ugyanis bő egy hónappal ezelőtt, az áprilisi ob-n 200 pillangón önmagához képest gyenge időket úszott (két percen kívül is rekedt), majd a döntőtől visszalépett. Érdekes lett volna látni, hogy most hol tart – valószínűleg még nem ott, hogy egy nemzetközi mezőnyben megmutassa magát.

Miben indul Milák Kristóf a 200 pillangó helyett?

Monacóban Milák – és az edzője, Szabó Álmos – alighanem biztosra megy, és inkább két olyan számot úszik, amikben már az áprilisi ob-n is jól teljesített. A vasárnap rajtoló 100 pillangó változatlanul ott van a monacói programjában – ebben ő az olimpiai címvédő és a soproni ob-n a világ idei legjobb idejével győzött.

Milák a 200 pillangó helyett szombaton 100 gyorson áll rajthoz.

Ebben is aranyérmet szerzett az áprilisi ob-n, méghozzá a döntőben nagy csatában győzve a szám vb-bronzérmese, Németh Nándor ellen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Németh magát okolhatta a vereség miatt: rosszabb időt úszott, mint a középdöntőben, amelyben 48,11-et jött, a fináléban pedig 48,44-et, míg Milák végül 48,36-tal szerezte meg az aranyérmet. Most következhet a visszavágó kettejük között Monacóban – kétségkívül ez is érdekes csata lesz.

Magyar Nemzet

Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004