Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint George Simion és az AUR minden hibát kihasznál, amelyet a korábbi kormánykoalíció pártjai elkövetnek. A politikus úgy véli, hogy az ellenzéki párt támogatottsága jelenleg úgy növekszik, hogy közben sem konkrét ajánlatokat, sem megoldási javaslatokat nem tett le az asztalra.
Kelemen Hunor a HotNewsnak adott interjújában arról beszélt, hogy az emberek egyre türelmetlenebbek a politikai bizonytalanság miatt, és mielőbbi kormányalakítást várnak – szemlézte a Maszol.ro.
„Az elmúlt napokban bárhová mentem, az első vagy második kérdés mindig ugyanaz volt: »Mikor lesz kormány?« Az emberek belefáradtak a politikai cirkuszba, elegük van a bizonytalanságból és a kiszámíthatatlanságból, és működő kormányt akarnak” – mondta az RMDSZ vezetője.
Hozzátette: azok, akik elveszítik türelmüket, nem feltétlenül azonosulnak az AUR ideológiájával vagy értékrendjével, sokkal inkább azt mondják: „Ők még nem voltak kormányon, próbálják meg most ők.
Kelemen Hunor szerint még július folyamán megoldást kell találni a kialakult helyzetre. „Most még sokan a labdarúgó-világbajnokságot nézik, sokan szabadságra mennek, és talán kevésbé figyelnek a politikára. De hamarosan véget ér a világbajnokság, az emberek hazatérnek a nyaralásból, és újra a politikára figyelnek majd. Akkor pedig azt kérdezik: »Semmit sem oldottatok meg? Mit csináltatok? Még mindig nincs kormány?« Egy teljes jogkörrel rendelkező kabinet hiányában minden területen fennakadások jelentkeznek” – hangsúlyozta.
Az RMDSZ elnöke George Simion egyik Facebook-bejegyzésére is reagált. Az AUR vezetője egy olyan fotót tett közzé, amelyen Kelemen Hunor arról beszél, hogy AUR nélkül gyakorlatilag lehetetlen kormányt alakítani. A kép mellé Simion a következő megjegyzést írta: „Látják, hogy öszezavarodtak?”
Kelemen szerint természetes, hogy az ellenzéki politikus kihasználja a koalíció hibáit.
„Teljesen természetes, hogy George Simion minden hibánkat kihasználja. Ellenzékben van, furcsa lenne, ha nem tenné. Ő valójában csak ül, nézi a meccset, pattogatott kukoricát eszik, megiszik egy sört, és közben nő a támogatottsága. Nem kell semmit tennie. Ebben az időszakban sem ajánlatai, sem megoldásai nem voltak, de az emberek elégedetlensége és a bizalom hiánya miatt mégis erősödik egy olyan párt, amely látszólag rendszerellenes, valójában azonban – ezt mindannyian tudjuk – nem az” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Borítókép: Facebook/Kelemen Hunor