Július 7. aligha fog bevonulni a magyar sajtónyilvánosság történetébe mint a közmédia napja. Ezen az aszály és viszálykáros nyári délutánon ugyanis leállították a műsorszolgáltatást a közszolgálati csatornákon. „A hírszolgáltatás átmenetileg szünetel. Maradjanak velünk!” – üzenték a képernyőn megjelenő suta hirdetményükben az új hatalom ideiglenesen odahelyezett urai.

Azóta az M1 csatornán és a Kossuth Rádióban archív műsorok mennek. A rádiózás hagyományos, nemzeti főcsatornáján minden korábban rögzített rádiójáték elhangzása után bemondják, hogy ezt a műsort az elmúlt években azért nem hallhatták, mert a Fidesz-rendszer az alkotókat letiltotta. Eltűnődtem, mikor ezt a szöveget a hetvenes években rögzített Mester és Margarita után hallottam. Kit tiltott le a bűnös hatalom? Bulgakovot? Vagy Darvas Ivánt?

Mikor ezeket a sorokat írom a klíma- és nyomában az energiaválság kellős közepén az MTI szikár, szűkszavú hírei futnak alsó csíkban a televízió képernyőjén, mert a hír- és háttérműsorok is szünetelnek. Felkészül az új, a független csapat. Akadozik a csapatépítés, amit igazol, hogy bejelentették az M1 Híradó főszerkesztőjét és a képernyőre tíz év után visszatérő műsorvezetőt, amire Magyar Péter miniszterelnök úgy reagált: „Nem hinném.” Másnap gyorsan megváltak a két, frissen szerződtetett szakembertől.

Blamágó.

A kormányzó párt első embere még a választási kampányban megígérte, hogy nyilvánosan, szakmai viták közepette formálódik majd a szép, új világ. Ennek szellemében gyakorolja a jövőben a Tisza kezdeményezésére létrehozott Független Közmédia Testület a tulajdonosi és felügyeleti jogokat. A kilenctagú grémiumba a parlamenti pártok mellett médiaszakmai szervezetek is delegálhatnak tagokat: utóbbiak jelöltjei közül a Közszolgálati Tanács három személyre tesz javaslatot az Országgyűlés illetékes bizottságának.

Megmozdult a szakma. Tizenöt szervezet állított jelöltet. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség, melynek e sorok írója alapító elnökségi tagja, Bakonyi Pétert indította a versenyben. Bakonyi külsős tartalomkészítője, beszállítója volt a közmédiának, majd évekig a Duna Televízió programigazgatója; ezt követően a filmekért, gyermek- és ifjúsági műsorokért felelős főszerkesztő. Hívták a versenyszférába, de a közszolgálatnak szentelte pályáját, beleértve azokat az éveket, mikor melburne-i főkonzulként diplomáciai szolgálatot vállalt.

Tőle idézek: „Több politikai és médiakorszakot láttam már belülről, és újra meg újra ugyanaz a mechanizmus tér vissza. Egy fordulat után helyzetbe kerülnek azok, akik az előző időszakban mellőzöttnek, háttérbe szorítottnak érezték magukat, és nagyon könnyen megjelenik a revans, az elégtétel sekélyes igénye. A következő oldal pedig majd erre válaszol ugyanígy, kicsit később… Ez a logika kísértetiesen emlékeztet a vérbosszúra, vagy akár egy vég nélkül kontrázott ultipartira: kontra, rekontra, szubkontra – mindenki az előző emelésére válaszol, a tét pedig egyre nő. Ennek a negatív spirálnak egyszer véget kell vetni. Miért ne most?! Bennem nincs bosszúvágy. Azt szeretném józanul megvizsgálni, mi működött jól az elmúlt évtizedekben, mit kell megőrizni, mit kell kijavítani, és mi az, amin valóban változtatni szükséges. A közmédia jövőjét nem a múlt sérelmeiből, hanem a jövő feladataiból kellene felépíteni.”

Bakonyi vezetésével munkához látott szövetségünk munkacsoportja, melynek eredménye egy közel hetven oldalas, a közmédia minden területére kiterjedő koncepció. Pár nap alatt készült el, de kiváló szakemberek tudása, évtizedes tapasztalata áll mögötte. Ezzel pályáztunk.

A kormányzati kezdeményezést beárnyékolja a kapkodva haladás. A felhívás augusztus 4-én jelent meg. A beadási határidő pedig augusztus 11. volt. A tizenöt jelentkezőből négy mindjárt kihullott valamely formai, alaki hiba miatt. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség is erre a sorsra jutott. Megkaptuk az elutasító levelet, melyben arra hivatkoztak, hogy a módosított helyett egy korábbi létesítő okiratot küldtünk – hozzáteszem: hibátlan, érvényes adatokkal. Emellett hiányzott Bakonyi kézírásos szignója az önéletrajzáról. Hiánypótlásra, hibaigazításra, a döntés fellebbezésére a lázas átalakulás közepette nem adtak lehetőséget.

Emiatt javaslatainkat nem tudjuk nyilvános meghallgatás keretében előadni. Ezért engedjék meg, hogy kiemeljek néhányat a köz gyarapítására szánt elképzelésekből.

A jövő közmédiájának nem csatornákban, hanem tartalomban és közönségben kell gondolkodnia. Miközben a televízió és a rádió fontos része marad a rendszernek, a fiatalokat nem visszacsábítani kell a televízió elé, hanem elérni őket ott, ahol természetesen jelen vannak: a YouTube-on, a TikTokon, podcastokban, streamingfelületeken, mobilon, vagy akár játékok világában. Ehhez azonban nem elég a régi tartalmakat új platformokra feltölteni. Más ritmusra, más vizuális nyelvre, más szerkesztési logikára van szükség, és ebbe magukat a fiatalokat is be kell vonni.

A közmédia akkor tölti be a küldetését, ha kézzelfoghatóan hozzátesz az emberek életéhez. Ha segít eligazodni egészségügyi, pénzügyi, jogi vagy digitális kérdésekben; ha támogatja a tanulást, a kultúrát és a tudomány megértését; ha beszél a mentális egészségről, a függőségekről, a családi és párkapcsolati problémákról, az idősödésről vagy éppen a gyermeknevelésről. A közmédia nem képes megoldani ezeket a társadalmi gondokat, de képes tudást és támogatást adni, szemléletet formálni, jó példákat mutatni és közösségeket erősíteni. Nemcsak azt kellene elmondania, mi történt tegnap, hanem abban is segítenie, hogyan élhetünk jobban holnap.

A szakmai szervezeteknek egy szűk hetet adtak, hogy bekapcsolódjanak a közmédia átalakításába. Fellebbezésnek, hibaigazításnak helye nincs. Közben a közmédia ideiglenesen odaállított politikai megbízottai elrendelhetik, megengedhetik maguknak, hogy immár 43 napja szüneteljen a közszolgálat interneten, éterben, képernyőn.

Ez az elfogadhatatlan állapot kérdések sorát indítja el, melyeket a Magyar Nemzeti Médiaszövetség megfogalmazott. Milyen jogi és szakmai indok alapján születhet olyan döntés, amelynek következtében közszolgálati műsorok maradnak el? Hogyan biztosítható ilyen körülmények között a közszolgálati médiaszolgáltatás törvényben meghatározott feladatainak folyamatos teljesítése? Mi történik azokkal a közpénzből, illetve külső gyártók és intézmények saját forrásaiból előállított műsorokkal, amelyek elkészültek, de nem kerülnek adásba? Ki fizeti az ebből eredő vagyoni károkat?

Miközben össznépinek hirdetett társasjáték keretében zajlik a felelősök keresése és a gyanúsítottak meghurcolása, kérdésünk: a közmédia átalakítása közben történtekért ki a felelős?

 

Borítókép: Canva