Más nevében is szavazhatott egy tiszás képviselő, Rétvári Bence vizsgálatot kezdeményezett

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Schummer Orsolya tisza part.jpg

Kezdeményeztem, hogy a Házbizottság tűzze napirendjére Schummer Orsolya Tiszás képviselő ügyét, aki a videófelvételek alapján valószínűsíthetően a mellette ülő képviselő szavazógombját is szándékosan megnyomta — írta Facebook-oldalán Rétvári Bence.

— Az eset súlyos következményekkel járhat. Más képviselő helyetti szavazás miatt korábban már kényszerült mandátuma visszaadására országgyűlési képviselő. Indítványoztam a fegyelmi vizsgálat elindítását – tette hozzá a KDNP politikusa.

Az esetről készült videót Dúró Dóra is megosztotta Facebook-oldalán. A Mi Hazánk parlamenti képviselője a videóhoz írt posztjában úgy fogalmazott:

„Párttársa helyett szavazott Schummer Orsolya tiszás képviselő, a Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el, és le kell mondania mandátumáról.”

A politikus hozzátette: „Az alábbi videó tanúsága szerint Schummer Orsolya, a Tisza országgyűlési frakcióvezető-helyettese megnyomta a mellette ülő Csézy Erzsébet szavazógombját is egy kétharmados szavazásnál, amivel jogászaink álláspontja szerint bűncselekményt követett el, így le kell mondjon mandátumáról.”

Úgy fogalmaz, hogy a mostani eset még súlyosabb a korábbinál, mivel

a frakcióvezető-helyettes a másik képviselő jelenlétében szavazott helyette, aki ezt észlelte és eltűrte.

A párt arra is kitért, hogy a Tisza-frakció megosztott volt az adott kétharmados szavazásnál. Közlésük szerint a kormánypárt Magyar Péter bekiabálása nyomán változtatott az előző napi álláspontján, így az sem zárható ki, hogy Schummer Orsolya felülbírálta a képviselőtársa által leadott szavazatot.

Dúró Dóra emlékeztetett arra a 2007-ben történt esetre, „amikor ugyanezért Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő vállalta a felelősséget, és lemondott mandátumáról.”

„Az Országgyűlés méltóságának megőrzése és a legfőbb népképviseleti szervbe vetett választói bizalom megtartása érdekében ugyanezt várjuk el a Tisza Párt képviselőjétől is”

– tette hozzá.

Bóka János a Házbizottság haladéktalan összehívását kezdeményezi

Schummer Orsolya tette a képviselői megbízatással összeegyeztethetetlen, súlyosan sérti az Országgyűlésről szóló törvény, valamint a Házszabály rendelkezéseit, az Országgyűlés működését és a képviselői esküjét. A történtek miatt Bóka János, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a Házbizottság haladéktalan összehívását kezdeményezi. Schummer Orsolya tettével méltatlanná vált arra, hogy a magyar törvényhozás munkájában részt vegyen – írja a Fidesz-frakció közleményében.

Origo, MTI, Civilek.info

Címlapkép: Schummer Orsolya, a kegyelmi botrány felelõseit feltáró vizsgálóbizottság Tisza párti elnöke a testület ülésén az Országház Apponyi Albert gróf termében 2026. szeptember 9-én – Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004