Hatalmas ünneplés fogadta XIV. Leó pápát a Stade de France-ban: mintegy 80 ezer fiatal gyűlt össze a péntek esti imavirrasztáson. A katolikus egyházfő „Franciaország szentjeinek” nevezte őket, és arra buzdította a fiatalokat, hogy vállalják a hit küzdelmét – de soha ne az erőszak, a megvetés vagy az elnyomás eszközeivel.
Látványos külsőségek között találkozott fiatal francia katolikusok tízezreivel XIV. Leó pápa péntek este a Párizs északi elővárosában található Saint-Denis-ben. A pápa „rocksztárként” hajtott be egy reflektorokkal megvilágított nyitott járműben a nemzeti stadionba, ahol mintegy 80 ezer lelkesen ünneplő 17 és 35 év közötti fiatal ünnepelte.
A pápa franciául fordult a tömeghez, és mindenekelőtt köszönetet mondott a jelenlévőknek.
„Drága barátaim, az egyetlen dolog, amit mondani szeretnék, nagyon egyszerű. Köszönöm. Köszönöm Istennek, köszönöm nektek. A bátorságot, a jelenlétet, a hitet. Ti vagytok Franciaország szentjei”
– fogalmazott.
„A mi küzdelmünk nem mások elleni küzdelem”
XIV. Leó pápa beszédének egyik központi üzenete a „hit küzdelme” volt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem jelenthet más emberek vagy közösségek elleni harcot.
„A mi küzdelmünk nem mások elleni küzdelem” – jelentette ki.
Arra kérte a fiatalokat, hogy úgy éljék meg hitüket, hogy közben ne folyamodjanak „az erőszak, a megvetés vagy az elnyomás fegyvereihez”.
„Egyetlen fegyverünk az önfeláldozó szeretet”
– tette hozzá a pápa.
Az egyházfő egyúttal óva intett azoktól az erőktől, amelyek az egyéneket és a nemzeteket egymással szembe akarják fordítani. Kiemelte: a keresztény üzenet nem akadálya a békés együttélésnek, és a keresztény küldetés sem áll szemben más vallásokkal.
Különleges ereklyét is kiállítottak
A kétórás, egyszerre ünnepi és spirituális rendezvényen a katolicizmus franciaországi történetét bemutató húszperces színdarabot is előadtak, valamint fellépett a Bordeaux-i Opera kórusa.
A stadionban erre az alkalomra kiállították az argenteuili szent tunikát is. A keresztény hagyomány szerint ezt a ruhadarabot Jézus Krisztus viselte a keresztút során. Az ereklyét egyébként a Párizstól északra fekvő Argenteuil bazilikájában őrzik.
A francia televíziók által élőben közvetített virrasztás XIV. Leó pápa négynapos franciaországi apostoli látogatásának első napját zárta.
A pápai látogatás egyik legnagyobb eseményét szombat délután rendezik: XIV. Leó szabadtéri misét celebrál a párizsi Concorde tér és a Champs-Élysées térségében, ahol legalább 600 ezer emberre számítanak.
MTI, Index
Címlapkép: Leó pápa homíliája a Notre-Dame székesegyházban – Fotó: Facebook / Vatican News