Magyar Péter váratlanul adóemelést jelentett be, százezer embert is sújthat

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

ROST Andrea; MAGYAR Péter

Zavarba ejtő mondatok hangzottak el a miniszterelnök részéről. Magyar Péter azt állította, hogy több tízezer embernek nincs nyugdíja és táppénzt sem kap, ezért van szükség adóemelésre. Ez azonban tévedés, ráadásul az adóemelés következtében ismét népszerűvé válhat a feketézés.

Bár nem kapott elég figyelmet és elsikkadt a sorok között, de Magyar Péter nagyon konkrét adóemelést jelentett be szombaton délután, amikor Szolnokon beszédet tartott a tiszás szimpatizánsok előtt – figyelmeztet a Világgazdaság.

A miniszterelnök az országjárása keretében érkezett a városba, felszólalásában pedig leginkább aktuálpolitikai fejleményekre reagált, ugyanakkor több gazdasági vonatkozású bejelentést is tett.

Ezek egyike volt a kataadózás reformja, amiről több részletet is elárult. Jelezte, hogy a témában még nem született döntés, de emlékeztetett rá, hogy a kampányban vállalták a kataadózás újbóli széles körű kiterjesztését.

Azt mondta, hogy jelenleg is dolgozik a Pénzügyminisztérium egy olyan megoldáson, ami „akár százezer vagy több mint százezer kisadózó csatlakozását jelentheti ehhez a rendkívül kedvező adónemhez”. A miniszterelnöki kijelentések alapján azonban véleményes, hogy mennyiben beszélhetünk rendkívül kedvező adózásról.

Magyar Péter váratlanul adóemelést jelentett be, százezer embert fog sújtani

Az állítás szerint a cél, hogy ne csak magánszemélyeknek számlázhassanak a katások, hanem cégeknek, szervezeteknek is. Szeretnék kiterjeszteni a jogosultak körét, hogy akik a főállásuk mellett nyugdíjasként vagy egyetem mellett dolgoznak, ők is igénybe vehessék a katázást. És ezen a ponton jött a hidegzuhany.

Van azonban egy fontos részlet, amit nem szabad elfelejteni, hogyha a kata kiterjesztéséről beszélünk.

A korábbi rendszere a katának nem gondoskodott arról, hogy

  • a benne lévők táppénzhez jussanak betegség esetén,
  • vagy anyasági ellátásban részesülhessenek várandóság esetén, vagy szülés után,
  • és nem gondoskodott arról, hogy a katás adózók később nyugdíjat kaphassanak, nyugdíjjogosultságot

– sorolta Magyar Péter.

Szerinte mindez nem maradhat így, hiszen akkor a jelenleg katás adózásban lévők vagy a csatlakozók egyrészt nem kapnának táppénzt, ha betegek, nem kapnának anyasági ellátást, és ami a legnagyobb probléma, hogy nyugdíjjogosultságot sem szereznének. „Nem lehet egy országban több százezer embert nyugdíj nélkül hagyni, nem csak a holnapra kell gondolni, hanem a holnap utánra is” – fogalmazott.

Itt jelentette be, hogy bármi is lesz ez a döntés, mindenképpen a kata után fizetendő havi adót fel kell emelni. Vagy egy lépésben jelentősen, vagy két kisebb lépésben.

Szerinte csak úgy lehet a katát engedélyezni, csak úgy engedélyezteti egy felelős kormány a kata kiterjesztését, hogyha később a benne lévők megkapják ezeket a juttatásokat is, mint a táppénz, a nyugdíj vagy éppen az anyasági ellátás. Megjegyezte, hogy 19 millió forintra módosítják az éves bevétel összeghatárát.

Úgyhogy el fogjuk dönteni. Megismerjük a szakmai szervezetek álláspontjait, egyeztetünk mindenkivel, és igyekszünk a jelenlegi rendszer igazságtalanságát és pontatlanságát megváltoztatni, kijavítani, és ahogy ígértük, vállaltuk széles körben lehetővé tenni újra a kata adózást. És köszönjük a türelmét mindenkinek, hiszen ez egy összetett feladat – zárta bejelentését a miniszterelnök.

Teljes tévedés, amit Magyar Péter a kataadózásról állít

Csakhogy, amivel Magyar Péter a kata havi adójának megemelését magyarázza, az teljes tévedés. A Fairconto.hu hívta fel rá a figyelmet, hogy az információkat papírból olvasó Magyar Péter részéről zavarba ejtő mondatok hangzottak el a katáról.

Ezért célszerű tényként rögzíteni, hogy bár az ellátási alap valóban alacsony összeg (havi 108 ezer forint), de

„a katás is kap nyugdíjat és kap táppénzt”

– írja az adózási szakmai blog. Leszögezte azt is, hogy a katások esetében a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő teljes sebességgel telt és telik. Az pedig

a kormány adópolitikájának hitelességét áshatja alá, hogy a kormányfő pontatlan kijelentéseket tesz.

Ugyanis a katás adózó akkor is kapna nyugdíjat, ha nagyon régóta alacsony keresetűként dolgozott és utána váltott katázásra, mert ebben az esetben jogosult a minimálnyugdíjra. Ennek kapcsán nemrég havi 120 ezer forintos összeget vezettek be. A minimálnyugdíjhoz 20 év szolgálati idő is elég, de már 15 év szolgálati idővel is lehet résznyugdíjat szerezni.

Mit okozna a kata adójának megemelése?

A lap azt is jelezte, hogy

„az 50 ezres adó megemelése – akár egy, akár több lépésben – egyértelműen csalódás lenne. Ezzel ugyanis nem azt a katázást hoznák vissza, amit 2022 nyarán elvesztettek az érintettek. Arra figyelmeztetett, hogy egy drasztikus adóemelés a magánfogyasztók felé teljesített szolgáltatások kifehérítését a visszájára fordíthatja.”

Az adószámos magánszemélyek a változásra jó eséllyel úgy reagálnának, hogy fizetnék a 2027-től várhatóan havi 13 ezer forintos fejpénzt, hogy a TAJ-kártyájuk érvényes legyen, de közben a valós bevételeiket már eltitkolnák. „Az adóemelést látva a katások egy része ismét részmunkaidős, borítékos szürkezónába, vagy a teljes feketézés felé fordulna” – figyelmeztetett a Fairconto.

Világgazdaság

Címlapkép: Magyar Péter miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke beszédet mond országjárásának szolnoki állomásán a Kossuth téren 2026. szeptember 26-án. Mögötte Rost Andrea, a térség Tisza párti országgyûlési képviselõje – Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

 

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004