Simon Márton költő, a baloldal által kiemelten kedvelt slam poetry műfaj egyik magyarországi meghonosítója nem bírta szó nélkül hagyni Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter munkáját. Látható, hogy nem csupán a rendvédelmi- és egészségügyi dolgozók, közalkalmazottak elégedetlenek, de a kulturális színtér forradalmárai is „felfalnák gyermeküket”.
A friss NKA pályázaton teljes 30 (HARMINC!) millió ft keretösszegből lehet pályázni íróként, minimum 1,2 millió ft támogatásra. Gyors fejszámolás után ez az jelenti, hogy maximum 25 pályázatot tudnak támogatni ezzel az irtóztató(!) összeggel. Még egyszer mondom: 25 szerzőt. A többszáz magyar íróból, akik semmit, vagy majdnem semmit nem kaptak az államtól másfél évtizedig. 25 b*zm*g – kezdte Facebook-bejegyzését Simon.
A költő kiemeli, a kisebb, budapesti kerületi ösztöndíjak pillanatnyilag évente összesen 10 szerzőt támogatnak hasonló vagy nagyobb összeggel. Pedig a kerületeknek ez nem is dolga.
„Lehet, hogy ezért nem ártott volna olyasvalakit kinevezni, akinek legalább halvány elképzelése van róla, mi a f*sz történik a magyar művészetben.”
Tarr Zoltán láthatóan nem azzal töltötte az elmúlt 16 évet, hogy azt várta, legyen már végre egy működő magyar kultúra. Ezzel szemben Tarr Zoltán működése az újkori magyar történelem egyik legszomorúbb fejleménye, mert 16 év éhhalál és sz*reső után Tarr legnagyobb teljesítménye, hogy a NER intézményrendszere, tolvajai és dilettánsai, röhögve mentik át magukat éppen a az új rendszerbe. Marad minden a régiben – fejtette ki lesújtó véleményét a jobboldalisággal igen nehezen vádolható Simon Márton.
Gratulálok, nem tudok mást mondani. Erre szavaztunk. A hájfejű f*sz Szentmártoni Jánosra, hogy kapja tovább a havi 4 misijét. Elmegy mindenki a p*** – zárta sorait a szerző.
Borítókép: Facebook/Tarr Zoltán