Ma délelőtt elérhetővé válik az egykori állambiztonsági iratok adatbázisa. Az évtizedeken át titkosított dokumentumok bárki számára hozzáférhetővé válnak.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója ugyanakkor az iratok óvatos értelmezésére figyelmeztetett, mivel az ügynökakták nyilvánosságra hozatala nem jelenti azt, hogy minden névhez egyértelmű történet társul és az iratok jelentős része hiányos.
„A nyitottaktak.hu felület szerdán a délelőtt nyílik meg, az oldalt sajtónyilvános eseményen mutatják be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Az ÁBTL dokumentumaiból a 6-os kartonok, a B-naplók és a mágnesszalagok hozzáférhetővé és kereshetővé válnak” – írták a weboldalon.
Korábban a levéltár főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatala nem jelenti azt, hogy minden névhez egyértelmű történet társul, mivel az iratok jelentős része hiányos, és óvatosan kell értelmezni őket.
„Nem kell mindent elhinni egy diktatúra állambiztonsági szerveinek, az ügynökaktákat körültekintően kell értelmezni”
– mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója. Kifejtette, a törvény szerint a számos titkosszolgálati irattípus közül négy lesz bárki számára ingyenesen hozzáférhető:
- a 6-os karton, a B (azaz beszervezési) napló,
- a H (azaz hálózati) adattár
- és a B (azaz beszervezési) dossziék.
Ezek közül november 4-én délelőtt az első három válik hozzáférhetővé.
A 6-os karton a hálózati személy nyilvántartási lapja, ennek első oldalán az ügynök személyazonosító adatai olvashatók, a hátsó oldalon pedig az ügynöki tevékenységgel kapcsolatos legfontosabb adatok. A B-naplókban a B, vagyis a beszervezési dossziék ügynökeinek neve szerepel. A H-adattár, amelyet az 1970-es évektől mágnesszalagokon gyűjtöttek, szintén az ügynökök személyes adatait, fedőnevét rögzítette.
Most összesen mintegy 50-60 ezer ügynök neve és adata kerül nyilvánosságra, majd február 25-ig a negyedik irattípus, a B-dosszié is megnyílik.
A több mint kilencezer akta már nem csupán néhány szikár adatot rögzít, hanem 20-50 vagy akár több száz oldalas dokumentum is lehet, amely a tartótiszt szemszögéből részletesen tartalmazza az ügynöki életutat.
November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala – Fotó: Magyar Nemzet/ Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL)