A Facebookon borult ki a vidéki nagyváros polgármestere az ügynökakták miatt

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Botka-László

A Facebookon fakadt ki az ügynökakták nyilvánosságra kerülése miatt Botka László, Szeged polgármestere, aki szerint 37 évvel a rendszerváltás után olyan embereket állítanak pellengérre, akik már védekezni sem tudnak. A politikus élesen bírálta, hogy Magyar Péterék nyilvánosságra hozták az ügynökaktákat.

Élesen bírálta a rendszerváltás előtti múlttal összefüggésben nyilvánosságra került ügynökaktákat Botka László, Szeged polgármestere, aki szerint 37 év elteltével már nem lehet igazságosan megítélni azokat az embereket, akik egy diktatúrában éltek. A politikus maga is ellenőrizte, szerepelnek-e a felsorolásban a családtagjai, ám saját bevallása szerint kifejezetten rossz érzés volt ezt megtennie.

„Én se értem, erre miért volt szükség 37 évvel a rendszerváltás után”

– kezdte Facebook-bejegyzését Botka László, Szeged polgármestere, aki határozottan bírálta Magyar Péterék legutóbbi nagy döntését. A városvezető szerint olyan emberekről, szülőkről és nagyszülőkről van szó, akiknek – becslése szerint – 90 százaléka már elhunyt, így nincs lehetőségük megvédeni magukat vagy elmondani saját történetüket.

Botka úgy véli, különösen problémás, hogy évtizedekkel később kellene ítéletet mondani olyan emberekről, akik egy egészen más politikai rendszerben éltek.

A polgármester saját politikai pályafutásának kezdetéről is felidézett egy történetet. Mint írta, 1994-ben, amikor 21 évesen Szeged egyéni országgyűlési képviselőjévé választották, még működött az Állambiztonsági Múltat Feltáró Bizottság.

A testület őt is hivatalos idézéssel meghallgatásra hívta. Botka azonban sajátos választ adott a megkeresésre. Levelében emlékeztette a bizottságot arra, hogy 1989-ben, a rendszerváltás idején mindössze 16 éves volt, így életkoránál fogva aligha lehetett érdemi szerepe az előző rendszer politikai működésében. Mint hangsúlyozta, ő volt az első olyan országgyűlési képviselő, aki már a rendszerváltás után érte el a nagykorúságot.

A politikus felidézte, hogy fiatalosan cinikusnak nevezett válaszlevelében még azt is megkérdezte: „Zsóka óvó nénimet vagy Judit tanító nénimet akarják beidézni tanúként?!” Beszámolója szerint egy hónappal később választ kapott az Átvizsgáló Testülettől, amely arról tájékoztatta, hogy az ő esetében kivételesen eltekintenek a meghallgatástól.

„Utáltam, hogy meg kellett néznem!”

Botka László arról is beszámolt, hogy a mostani lista megjelenése után maga is ellenőrizte, szerepel-e rajta valamelyik családtagja. „De, úgy mint rengetegen, ma én is meggyőződtem, hogy egyetlen szülőm, nagyszülőm, közvetlen hozzátartozóm sincs a listán!” – írta. Az ellenőrzés azonban egyáltalán nem jelentett számára megnyugtató élményt. „Utáltam, hogy meg kellett néznem!” – fogalmazott a polgármester.

Hozzátette, őszinte részvétét fejezi ki mindazoknak, akik a saját hozzátartozójuk nevét megtalálták a felsorolásban.

Botka szerint ugyanis nem szabad megfeledkezni arról, hogy a diktatúra körülményei között az emberek helyzete jóval összetettebb lehetett annál, mint amit egy évtizedekkel később nyilvánosságra kerülő lista önmagában megmutathat.

„Egy diktatúrában áldozatból is kreáltak bűnöst! Nagy részük már védekezni se tud!” – hangsúlyozta.

Bejegyzését azzal zárta, hogy ismét megkérdőjelezte a lista közzétételének szükségességét, és óvatosságra intett a múlt megítélésével kapcsolatban. „Nem tudunk ítélkezni egy olyan korszakról, amelyben nem éltünk!” – jelentette ki Szeged polgármestere.

Világgazdaság

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004