Csodákból nőtt iskola – Harmincéves a Krónikás Zenede

Szerző: itgy

CIVIL

Dévai Nagy Kamilla

Egy ember életében a harminc év szinte még csak a kezdet. Egy iskola létezésében viszont már meglett kornak számít. Főképpen, ha ennek a tanodának csak egyetlen tanára, viszont nagyon sok növendéke van.

Jubileumra készül a Dévai Nagy Kamilla Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas előadóművész, Érdemes művész alapította Krónikás Zenede: száz egykori és jelenlegi tanítványa ad ünnepi koncertet a Bosnyák téri Páduai Szent Antal-templomban, így emlékezve a 30 évvel ezelőtti iskolaalapításra.

Ami egy csodával kezdődött. A művésznő 1996 január 22-én – a magyar kultúra napján – súlyos autóbalesetet szenvedett, ez volt az első csoda. A második, hogy kezdetben úgy tűnt, béna maradhat, de óriási akaraterővel és hittel mégis felépült. A harmadik csoda szeretett hangszere volt, amely nem csupán ép maradt, de még csak el sem hangolódott.

Kamilla elmondása szerint ezek az isteni jelek indították arra az elhatározásra, hogy tanítani kezdjen.

A semmiből építette fel első tanítványaival egy romos épületből az iskolát, s mert anyagi hátterük egyáltalán nem volt, a főként határon túlról érkező diákjaival sokszor éheztek, a felszereléseket is lomtalanításokon guberálták, de az akkori diákok mégis boldog időkre emlékeznek.

A Zenede programja a gitármuzsikára és az éneklésre alapoz, előadóművészetet oktat, főként megzenésített verseket, népdalokat, a magyar kultúra megőrzésre és továbbadásra érdemes elemeit használja arra, hogy ne csak tanítson, de közösséget is építsen.

Dévai Nagy Kamilla tanítványainak nagy része a pályán maradt, de azok is, akiket az élet másfelé irányított, szívesen veszik kezükbe a hangszert és zenélnek családjuk, barátaik körében.

A Krónikás Zenede ünnepi koncertjére 100 egykori és jelenlegi diák vállalkozott: november 8-án vasárnap 16 órakor lépnek a közönség el a Bosnyák téri Páduai Szent Antal-templomban. A belépés díjtalan, de aki támogatni szeretné a Krónikás Zenedét, adományaival megteheti.

Csodák sorával magyarázza Dévai Nagy Kamilla a zenede létét – Fotó: Facebook/Dévai Nagy Kamilla

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004