Megoldások, lehetőségek

Szerző: Forró Péter

SZÍNES

Örs-vezér-tere

Lopás, késelés, prostitúció, drogárusítás és a járókelők zaklatása tette elviselhetetlenné a helyzetet Rákosrendező környékén ahol az egykor MÁV-dolgozók által lakott épületekbe tömegesen költöztek illegális lakásfoglalók.

Bár a terület a XIV. kerületben van, mégis egy másik, a XIII. kerület oldotta meg a szó szerint húsba vágó problémát. Ott ugyanis úgy döntöttek, nem hoznak létre munkacsoportot és nem szerveznek azzal járó megannyi tanácskozást a helyzet kivizsgálására, hanem drasztikusan oldják meg a kérdést.

Buldózerekkel végezték el az épületek romosítását, más szóval ledózerolását, bizonyságot adva, hogy Angyalföld nem tököl, hanem cselekszik.

Persze, akad még Budapesten sok olyan kritikus pont amelyre ráférne több határozottság, Elég csak az Örs vezér téri aluljáróra gondolni, amelyről a kerület polgármestere úgy nyilatkozott, hogy legszívesebben betömetné, olyan penetráns állapotokkal szembesül az, akinek útja arra visz és alászáll a mélybe.

Persze a baj egyben lehetőséget is szülhet. Őrző-védő kisvállalkozások alakulhatnak amelyek – állandó rendőri felügyelet és közterületi járőrözés híján – méltányos díj fejében, amolyan védett ösvényeken kísérnék át, egyik kijárattól a másikig az arra járókat.

Hirdetésük így szólna:

„Verés vagy késelés esetleg zsebtolvajlás nélkül akar átkelni az aluljárón? Forduljon hozzánk bizalommal! Örs az Örsön Szolgáltató Kft.”

Cudar állapotok uralkodnak az Örs vezér terén – Fotó: Random photos 1989 – https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=137607109

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004