Távozik posztjáról a Semmelweis Egyetem rektora. Sajtóértesülések szerint a döntés hátterében az egyetem vezetője és a fenntartó alapítvány kuratóriuma közötti bizalomvesztés állhat. Merkely Béla második rektori ciklusa eredetileg 2028 júniusáig tartott volna. Orbán Viktor a közösségi médiában a rektor elüldözéséről írt.
Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a felsőoktatási intézmény szenátusának csütörtök délelőtti ülésén – számolt be róla a Telex több, az egyetem ügyeit ismerő forrásra hivatkozva. A lap információit nem sokkal később Merkely Béla is megerősítette a közösségi média oldalán.
A professzor kiemelte,
a Kuratóriummal kapcsolatos bizalmi nehézségekre tekintettel, az Egyetem további fejlődését szem előtt tartva, 2027. január 1-jei hatállyal lemondok rektori megbízatásomról.
Merkely Béla 2018-ban vette át a Semmelweis Egyetem vezetését, majd 2023-ban újabb öt évre választották meg rektornak. Megbízatása így eredetileg 2028 júniusáig szólt volna.
Orbán Viktor Merkely elüldözéséről beszélt
A rektor távozásának hírét a Fidesz elnöke a közösségi médiában kommentálta.
„Merkely Béla elüldözése nem tisztítótűz, hanem hatalmas veszteség a magyar orvoslásnak. Mindent köszönünk, professzor úr!”
– Írta posztjában Orbán Viktor.
A 60 éves kardiológus az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatójaként, valamint több tanszék vezetőjeként is tevékenykedik.
A professzor neve a hazai orvostudományban elsősorban a szívgyógyászat területén vált ismertté. Fiatal orvosként részt vett az első magyarországi szívátültetésben 1992-ben, később meghatározó szerepet vállalt a hazai szívtranszplantációs program kialakításában és a műszívprogram elindításában. Tudományos munkásságát 2021-ben Széchenyi-díjjal ismerték el, olvasható a Magyar Nemzet összefoglalójában.
Rektori időszaka alatt a Semmelweis Egyetem célul tűzte ki, hogy tovább erősítse nemzetközi pozícióját, és a világ meghatározó orvos- és kutatóegyetemei közé kerüljön. Az intézmény az elmúlt években jelentős előrelépést ért el a nemzetközi rangsorokban: a Times Higher Education szeptemberben közzétett listáján már a világ 250 legjobb egyeteme közé került.
Merkely Béla távozik a rektori posztról – Fotó: koronavirus.gov.hu