A magyar külügyminiszter nyilatkozata nagy visszhangot kapott. Orbán Anita közölte, mit gondol valójában Ukrajna európai uniós csatlakozásáról. Azt is hangsúlyozta, hogy minden tagjelöltnek ugyanazokat a követelményeket kell teljesítenie. Orbán Anita véleményét nem osztja egy másik EU-s külügyminiszter és ennek hangot is adott.
Magyarország nem tartja reálisnak, hogy Ukrajna 2030-ig csatlakozzon az Európai Unióhoz – mondta Orbán Anita külügyminiszter csütörtöki vilniusi látogatásán, ugyanakkor megerősítette, hogy Budapest támogatja Kijev uniós csatlakozási törekvéseit.
„Nem gondoljuk, hogy ez reális. (…) Határozottan támogatjuk az érdemeken alapuló folyamatot, és úgy vélem, ebben a kérdésben egyetértünk Litvániával” – mondta a külügyminiszter újságíróknak arra a kérdésre, hogy Ukrajna 2030-ig csatlakozhat-e az unióhoz.
A kijelentést számos ukrán médium átvette, volt, amely úgy fogalmazott, hogy veszélyben az ország 2030-as EU-s csatlakozása. Az Európai Bizottság egy nappal korábban azt nyilatkozta, hogy ha Ukrajna felgyorsítja a reformok ütemét, akkor 2028 végére le tudja zárni a csatlakozási tárgyalásokat.
A miniszter hangsúlyozta, hogy
minden tagjelölt országnak ugyanazokat a követelményeket kell teljesítenie, és kizárta Ukrajna gyorsított csatlakozásának lehetőségét.
„Minden országnak ugyanazon az eljáráson kell végigmennie, amelyen mi is végigmentünk. (…) A gyorsított csatlakozást sem támogatjuk” – fogalmazott Orbán Anita.
Az LRT cikke szerint a politikus ugyanakkor megjegyezte, hogy Ukrajna jelentős előrelépést tett a csatlakozási folyamatban: a hat tárgyalási fejezetcsoportból négyet már megnyitottak. Az előrelépést részben a magyar–ukrán kapcsolatok javulásának, valamint a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak védelméről kötött megállapodásnak tulajdonította.
Kęstutis Budrys litván külügyminiszter derűlátóbban nyilatkozott Ukrajna 2030-ig történő uniós csatlakozásának esélyeiről, és úgy vélte, céldátumot kell kitűzni.
„Az időpontokat illetően optimistábbak vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy célként ki lehet és ki is kell tűzni egy dátumot” – mondta Budrys.
Szerinte elméletileg lehetséges a 2030-ig történő csatlakozás, amennyiben Ukrajna kellő gyorsasággal végrehajtja a szükséges reformokat, az EU pedig időben megteszi a folyamat során szükséges lépéseket.
„Úgy véljük, továbbra is lehetséges valamennyi folyamat lezárása 2030-ig. (…) Ha az Európai Unió részéről mindent elég gyorsan meg tudunk tenni, Ukrajna pedig végrehajtja a reformokat, akkor ez elméletileg lehetséges” – fogalmazott Budrys.
Volodimir Zelenszkij korábban Dublinban üzent Magyar Péter miniszterelnöknek: az ukrán elnök nagyon bízik a magyar kormányfőben, mivel „az ukrán nép megérdemli az EU-tagságot.” Ukrajna 2022-ben kapta meg az EU-tagjelölti státuszt, a csatlakozási tárgyalások pedig 2024-ben indultak el. A folyamat további előrehaladásához azonban a tagállamok egyhangú támogatására van szükség, ezért minden egyes ország álláspontja – köztük Magyarországé is – meghatározó a következő lépések szempontjából.
Címlapkép: Orbán Anita magyar külügyminiszter és Kęstutis Budrys litván külügyminiszter – Fotó: Facebook / Orbán Anita