„Választást kell nyerni, utána mindent lehet” – új értelmet nyert Tarr Zoltán etyeki beszéde

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

TARR Zoltán

Emlékezetes volt, amikor egy éve Tarr Zoltán Etyeken arról beszélt, hogy választást kell nyerni, utána mindent lehet. Bár a miniszter akkori mondatai a Tisza gazdasági terveire vonatkoztak, az elmondottakat mégis új megvilágításba helyezi az ügynökakták körüli botrány. Mint ismert, a Nyitott Akták adatbázisban tévesen hálózati személyként tüntették fel Lezsák Sándort és legkevesebb még 160 áldozatot.

Hatalmas felháborodást váltott ki a tiszás ügynökbotrány, miután a november 4-én elindított Nyitott Akták adatbázisban tévesen hálózati személyként tüntették fel Lezsák Sándort. Az MDF és a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője, az 1987-es lakiteleki találkozó – amelyen a szocialista rendszer ellenzéke vett részt – szervezője az ügy kapcsán közleményt adott ki, amelyben kikérte magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, jelezte, hogy őt figyelték meg.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára később elismerte, hogy informatikai hiba történt: az Országgyűlés korábbi alelnöke valójában megfigyeltként szerepel az iratokban. A botrány miatt a Fidesz-KDNP követeli, hogy az érintettek vállalják a felelősséget, így Tarr Zoltán is. Ugyanis az általa irányított Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért felelős Minisztériumhoz tartozik az ügynökakták nyilvánosságra hozásának feladata. A történtek komoly politikai és szakmai kérdéseket vetnek fel, hiszen az állambiztonsági múlt feltárásakor alapvető jelentőségű az áldozatok és az együttműködők közötti különbségtétel. A téves adatközlés nemcsak az érintettek jó hírnevét sértheti, hanem a történelmi múlt hiteles feltárását is veszélyeztetheti.

Már a kampányban is magyarázkodott Tarr Zoltán

Ugyanakkor nem ez az első botránya Tarr Zoltánnak, amely miatt magyarázkodásra kényszerül. Emlékezetes, hogy Tarr egy éve azzal robbant be a hazai köztudatba, hogy a legkülönfélébb helyeken tett váratlan, adott esetben leleplező erejű nyilatkozatokat.

Augusztusban Etyeken például azt fejtegette, hogy a kampányban a terveikről nem beszélhetnek,

„választást kell nyerni, utána mindent lehet.”

Etyeki mondatainak nyilvánosságra kerülése után Tarr napokra eltűnt, majd magyarázkodó nyilatkozattal állt elő. Utóbbiban lényegében arról beszélt: meg kell tanulni minden helyzetben politikusként viselkedni.

Hallgatásba burkolózik a miniszter

Bár Tarr Zoltán etyeki mondatai a Tisza gazdasági terveire vonatkoztak, az akkor elmondottakat mégis új megvilágításba helyezi az ügynökakták körüli botrány, mivel úgy tűnik, hogy kormányra kerülve a Tisza már azt is megteheti, hogy a kommunista diktatúra áldozatait összemossa az elkövetőkkel. De rámutat arra is, hogy a miniszter a választási kampány után továbbra sem áll a helyzet magaslatán. Illetve az is figyelemre méltó, hogy

Tarr most is a hallgatást választja, várhatóan még hosszú ideig nem fog megszólalni arról, hogy kerülhetett Lezsák Sándor neve a Kádár-rezsim ügynökei közé.

A tárcavezető a közösségi oldalán a legutolsó bejegyzésben is büszkén számolt be arról, hogy nyilvánosságra hozták az ügynökaktákat. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterrel közös bejegyzésében az szerepel, hogy „együtt lépünk át a múlt árnyékán!”

Eddig sem állt a helyzet magaslatán Tarr Zoltán

Ugyanakkor eddig is több kétes döntés kísérte Tarr Zoltán miniszteri pályafutását. Emlékezetes, hogy szeptemberben a Facebookon jelentette be, hogy megszüntette Schmidt Mária főigazgatói megbízását, valamint elrendelte a Terror Háza szakmai, működési és tartalmi felülvizsgálatát és az intézmény átmeneti bezárását.

Emiatt jobboldali közéleti szereplők demonstrációt hirdettek az intézmény elé, aminek hatására a kormányzat meggondolta magát és bejelentette, hogy a múzeum újra megnyithatja kapuit.

Ám a kiállítás szakmai felülvizsgálata tovább folytatódik.

A Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésére adott válaszból kiderült, hogy a minisztérium nem határozott meg módszertant és szempontrendszert a Terror Háza Múzeum felülvizsgálatához. De az is kiderült, hogy a vizsgálatról nem készült szerződés, nem állítottak össze listát a kifogásolt kiállítási elemekről, és részjelentés sem született.

Később Schmidt Mária arról számolt be, hogy az egykor a múzeumot is működtető alapítvány köteteit visszahívják a könyvesboltokból. A történész szerint különösen nyugtalanító, hogy több mint három évtizeddel a rendszerváltás után ismét olyan helyzet állhat elő, amelyben könyvek terjesztését korlátozzák. Később a terjesztési jogok rendezésével és a szerződések megújításával indokolta Tarr Zoltán minisztériuma, hogy átmenetileg szünetel az egykori alapítvány gondozásában megjelent kötetek értékesítése.

Az ügynökakták nyilvánosságra kerülése, valamint a Terror Háza bezárása körüli botrány mellett a külhoni magyarokkal való kapcsolattartásban sem jeleskedik Tarr Zoltán. Egyelőre nem tudni, idén is megrendezik-e a külhoni magyarság egyik legfontosabb egyeztető fórumát, a Magyar Állandó Értekezletet.

Emlékezetes, hogy utoljára az MSZP–SZDSZ kormányzás idején fordult elő, hogy nem hívták össze a MÁÉRT-et.

Erre eddig csak Gyurcsány Ferenc vetemedett – így fordít hátat Magyar Péter a külhoni magyaroknak

Magyar Nemzet

Címlapkép: Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelõs miniszterjelölt kinevezés elõtti meghallgatásán az Országgyûlés magyarországi nemzetiségek bizottságának ülésén az Országházban 2026. május 11-én – Fotó: MTI/Illyés Tibor

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004