Hiába támogatja már a tagállamok többsége a legesélyesebb jelöltet, továbbra sem biztos, hogy ő lesz a világszervezet következő főtitkára. Az ENSZ BT nyolcadik informális szavazása után is kérdéses, hogy a vétójoggal rendelkező nagyhatalmak hajlandók-e elfogadni Rebeca Grynspan kinevezését. Friss fejlemény, hogy a tisztséggel hírbe hozott Orbán Viktor legújabb ellenfele azonnal elvérzett, de még kaphat egy újabb esélyt.
Már csak három ország ellenzi az ENSZ-főtitkári poszt legnagyobb esélyesének kinevezését, de a végső döntés még messze lehet. Az ENSZ BT nyolcadik szavazása után továbbra is elképzelhető egy új jelölt felbukkanása, a lehetséges jelöltek között Orbán Viktor neve is felmerült.
Feridun Sinirlioğlu mindössze három ország támogatását kapta meg az ENSZ BT-ben
A november 5-i szavazáson Grynspan mögött az argentin Rafael Grossi végzett kilenc támogató és négy elutasító szavazattal, míg a guyanai Carolyn Rodrigues-Birkett nyolc, az Egyesült Arab Emírségekből érkező Lana Nusseibeh hét támogató voksot szerzett. A török Feridun Sinirlioğlu mindössze három ország támogatását kapta meg, nyolcan ellenezték a jelölését – tette közzé a PassBlue X-csatorna.
Grynspan az eddigi nyolc fordulóból hétben az első helyen végzett, és az előző szavazáshoz képest újabb támogatót szerzett. Ez azonban még nem garantálja a megválasztását.
A korábbi, október 16-i színkódolt szavazáson kiderült, hogy Grynspan jelölését a Biztonsági Tanács öt állandó tagjából kettő ellenezte.
A legutóbbi fordulóban már nem különböztették meg az állandó és a választott tagok szavazatait, így nem tudni, változott-e a nagyhatalmak álláspontja.
Az ENSZ-főtitkár kinevezéséhez legalább kilenc támogató szavazat szükséges a Biztonsági Tanácsban, de az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és az Egyesült Királyság bármelyike megakadályozhatja a döntést.
Moszkva közben jelezte, hogy nem ragaszkodik feltétlenül latin-amerikai főtitkárhoz. Kirill Logvinov, az orosz külügyminisztérium illetékes vezetője a TASZSZ-nak elmondta, hogy Oroszország tiszteletben tartaná a földrajzi rotáció hagyományát, amely alapján most Latin-Amerika és a karibi térség következne. Ha azonban a térség jelöltjei nem tudják megszerezni a szükséges támogatást, más országok politikusait is mérlegelhetik.
Logvinov arról is beszélt, hogy egyre intenzívebbek az egyeztetések a Biztonsági Tanács öt állandó tagja között.
Orbán Viktor neve is felmerült a lehetséges jelöltek között
Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt: az elmúlt hetek attól hangosak a világsajtóban, hogy a volt magyar miniszterelnök mögött összeállhatott a három legerősebb hatalom, Amerika, Kína és Oroszország, hogy őt válasszák meg az Egyesült Nemzetek Szervezetének következő vezetőjének.
A washingtoni Stimson Center október végi elemzése arra figyelmeztetett, hogy a nagyhatalmak közötti nézeteltérések miatt újabb jelöltek is megjelenhetnek. Az intézet a sajtóban felmerült lehetséges indulók között Orbán Viktor korábbi magyar miniszterelnököt is megemlítette, hivatalos jelöléséről azonban nincs információ. Az elemzés három lehetőséggel számol:
- a latin-amerikai országok felsorakoznak Grynspan mögött,
- új jelöltek lépnek be a versenybe,
- vagy a nagyhatalmak egy kompromisszumos személyben állapodnak meg.
Mint ismert, Törökország pénteken hivatalosan is bejelentette Feridun Sinirlioğlu kandidálását, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárát az ENSZ főtitkári posztjára. Ez azért is lehet meglepő, mert a török elnök, Erdoğan, Orbán Viktor nagy szövetségese volt hivatali ideje alatt. A török jelölt viszont rögtön, már az első szavazáskor könnyűnek találtatott. Igaz, a következő voksoláskor szintén vizsgázhat, és ott már jobb eredményt érhet el, hiszen addigra bemutatkozhat a tagországoknak.
A következő informális szavazás időpontját még nem jelentették be. Az új főtitkárnak 2027. január 1-jén kellene átvennie a világszervezet vezetését António Guterrestől, akinek második ötéves mandátuma december végén jár le.
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor