Utcára vonultak a hallgatók, elegük lett Lannert Judit beváltatlan ígéreteiből

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

diáktüntetés pedagógus

A már felvett hallgatók tanulmányaik változatlan feltételek melletti befejezését szeretnék elérni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző karának tervezett megszüntetése ellen tiltakozó diákok. Elsősorban azt szeretnék, ha végre közvetlen párbeszéd indulna a hallgatók és az oktatási minisztérium vezetése között. A diákok szerint a bizonytalanság nemcsak a képzésüket, hanem a megélhetésüket és lakhatásukat is veszélyeztetheti.

Diáktüntetést tartottak pénteken délelőtt 10 órakor a Miniszterelnökség budapesti, Alkotmány utca 5. szám alatti épülete előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemeskürty István Tanárképző Karának tervezett kivezetése miatt. A demonstrációt a hallgatók egy közösségi oldalon közzétett videóban jelentették be,

tiltakozásuk középpontjában pedig az áll, hogy a korábbi ígéretek ellenére bizonytalanná vált, milyen feltételek mellett fejezhetik be tanulmányaikat.

A demonstráció egyik szervezője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva hangsúlyozta: nem a döntés felülvizsgálatának kikényszerítése az egyetlen céljuk, hanem az, hogy az érintett hallgatókat végre partnerként kezeljék, és a minisztérium érdemi egyeztetést kezdjen velük.

„A demonstrációval azt szeretnénk elérni, hogy közvetlen párbeszéd alakuljon ki a hallgatók és az oktatási minisztérium vezetői között”

– fogalmazott a szervező. Hozzátette: szeretnék, ha a felsőoktatási államtitkár és a tárca vezetése személyesen is megismerné, milyen munka folyik a tanárképző karon, és milyen közösség működik az intézményben. A hallgatók sérelmezik azokat a korábbi kijelentéseket is, amelyek szerintük méltatlanul minősítették az egyetem tanárképző karát és annak oktatóit. A szervező felidézte, hogy a karra többször is a „janicsárképző” kifejezéssel hivatkoztak, sőt a felsőoktatási államtitkár az oktatókat is szakmaiatlannak nevezte. A demonstrálók szerint ezek a megnyilvánulások nem tükrözik az intézményben folyó oktatás valóságát.

A petícióval ugyanakkor egy egészen konkrét követelést fogalmaztak meg: azt szeretnék, hogy azok a hallgatók, akiket már felvettek a képzésre, a jelenlegi egyetemen, a felvételükkor vállalt feltételek mellett fejezhessék be tanulmányaikat.

„Nekünk ez az egyetlen kérésünk, követelésünk”

– szögezte le a szervező. Mint felidézte, Lannert Judit oktatási miniszter korábban egy Facebook-bejegyzésben azt ígérte, hogy a már felvett hallgatók befejezhetik tanulmányaikat az intézményben. Ehhez képest október 14-én arról kaptak tájékoztatást, hogy várhatóan a mostani tanév lesz az utolsó, amelyet még az egyetemen tölthetnek. A hallgatók jelenleg azt sem tudják, melyik felsőoktatási intézményben és milyen feltételekkel folytathatják majd képzésüket.

A szervező szerint különösen aggasztó, hogy a hallgatók és a minisztérium között mindeddig nem indult érdemi egyeztetés.

„Nincsen kezdeményezés egyelőre a minisztérium és a diákok között. Nem kaptunk még felületet arra, hogy ez a párbeszéd megvalósuljon”

– mondta. Hozzátette: információi szerint a hallgatói önkormányzat már megpróbálta felvenni a kapcsolatot a tárcával, és nyílt levelet is benyújtottak. A tiltakozás súlyát növeli, hogy a döntés nem csupán az egyetemi tanulmányok megszervezését érintheti. A hallgatók által indított petíció szerint a képzés átalakítása a lakhatási biztonságukat is veszélybe sodorhatja, hiszen az intézményváltás jelentős többletköltségeket róhat rájuk és családjaikra.

A tanárképző kar hallgatói önkormányzatának tájékoztatása alapján mintegy 400–450-en tanulhatnak az intézményben, bár közülük nem mindenki vesz részt pedagógusképzésben. Az október 18-án indított petíciót már több mint 3500-an írták alá. A demonstráció szervezői bíznak abban, hogy a pénteki megmozdulás eléri a célját, és a hallgatók követelései eljutnak a döntéshozókhoz. Mint fogalmazott, azt is szeretnék, ha a sajtó nyilvánosságán keresztül a miniszterelnökhöz is eljutna az ügy.

A demonstráción, amelyet kiemelt rendőri jelenlét mellett tartottak meg, több mint száz, bizonytalanná vált jövőjű hallgató, és oktatóik jelentek meg. Az első felszólaló, a tüntetés egyik vezérszónoka kiemelte, elutasítják azon politikusok kijelentéseit, akik leszólják a Nemeskürty István tanárképző kar tanárait, diákjait.

Az egyik felszólaló, aki maga is az NKE tanárképző karának hallgatója, leszögezte,

„méltatlannak tartjuk, hogy a jövőnkről kiszivárgott cikkekből, és folyósói pletykákból kell értesülnünk.”

A demonstráció egyik szervezője beszédében kiemelte, az elkövetkezendő hetekben és hónapokban nem dönthetnek a diákok feje fölött.

„Azért állunk ma itt, hogy megmutassuk, a hallgatóknak van hangja, és véleménye. Szeretnénk Lannert Juditot arra kérni, hogy a jövőben biztosítson közvetlen csatornát a velünk való kommunikációra, ahol mellébeszélés nélkül kaphatunk információkat a jövőnkről”

– jelentette ki a felszólaló.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Utcára vonultak az NKE pedagógus karának hallgatói, Lannert Judit döntése miatt tiltakoztak – Fotó: Magyar Nemzet / Katona Vanda

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004