„Kiegyezés csak a jogállam helyreállítása után lehetséges” – súlyos válságról beszél a lengyel jogász

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

NAWROCKI, Karol

A múlt pénteken Varsóban történtek után kiegyezés csak egy feltétellel lehetséges: ha előbb helyreáll az állam jogszerű működése – mondja a Magyar Nemzetnek adott interjújában Jerzy Kwasniewski, a lengyelországi törvényesség visszaállítását sürgető tizenegy szervezet egyike, az Ordo Iuris konzervatív jogi intézet elnöke. Kwasniewski egyetért azzal, hogy a hadiállapot 1981-es kihirdetése, azaz Wojciech Jaruzelski kommunista vezető hatalmának megszilárdítása óta példátlan események színhelye volt a lengyel főváros.

– Hogyan értékeli mindazt, ami múlt pénteken a varsói alkotmánybíróságnál történt? Mennyire súlyos a helyzet a lengyel demokrácia szempontjából?

– A kormány erőszakot alkalmazott egy bírósággal szemben. Anna Korwin-Piotrowska, akit a szejm márciusban megválasztott alkotmánybírónak, de nem iktatták be a köztársasági elnök jelenlétében, „rendeletet” adott ki, amellyel egy hónapra felfüggesztette a testület elnökét és alelnökét. Egy órán belül a rohamrendőrség lezárta az épületet, kiparancsolta a bíróság saját őrségét, kitiltotta az alelnökét és beengedett hét személyt a mellette lévő miniszterelnökség kapuján keresztül. A lengyel büntető törvénykönyv márpedig húsz évig terjedő börtönnel rendeli büntetni egy alkotmányos szerv erővel történő elmozdítását. A legfelsőbb bíróság első elnöke „kétségkívül államcsínynek” nevezte a történteket, és azt mondta, nem történt ehhez fogható Lengyelországban a hadiállapot 1981-es kihirdetése óta. Én is osztom ezt a véleményt.

– Lengyelországon kívüli tényezők is szerepet játszottak mindebben? Ha igen, kik?

– A parancsot Varsóban adták ki. A Rzeczpospolita napilap arról számolt be: a döntést politikai szinten hozták meg, és előre csak három rendőrparancsnok tudott a műveletről. De Donald Tusk kormánya Brüsszelre gondolva lépett fel. Michael McGrath uniós biztos és az Európai Bizottság szóvivője is egy napon belül kijelentette, az alkotmánybírók megválasztása a szejm hatáskörébe tartozik – ebben a Velencei Bizottság véleményére és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára hivatkoztak. Szemet hunyva afelett, hogy a lengyel jog nem ismeri az említett „felfüggesztést”; az alkotmánybírói hivatal elfoglalásának pedig feltétele az államelnök jelenlétében történő beiktatás. Ez tipikus brüsszeli kettős mérce, amelyet az elmúlt évtizedben gyakran láttunk. A „jogállamiságot” fegyverként vetik be a konzervatív kormányokkal szemben, és amint egy Brüsszelnek megfelelő kormány jut hatalomra, feloldják a korlátozásokat. Gondolom, erről ma Magyarországon is tudnak mesélni.

– Karol Nawrocki államfő erőfeszítéseket tesz valamiféle kiegyezésre. Lehetséges-e ez?

– Az alkotmány értelmében az államelnök annak az őre. Ennek megfelelően járt el pénteken, megszakítva szenegáli hivatalos útját, behatolt az alkotmánybíróság épületébe, követelte a rendőrök visszarendelését, majd másnap minden parlamenti pártot az elnöki palotába hívott. A legtöbb frakció el is ment, ketten Tusk saját koalíciós partnerei közül is, és a legtöbben az alkotmányos rend helyreállítását javasolták. Maga Tusk azonban a televíziós beszédében azt mondta: nincs kompromisszum! A helyzet az, hogy Nawrocki az egyetlen, aki úgy tölti be a hivatalát a közjogi méltóságok közül, hogy közvetlenül a nemzet választotta meg. Már szeptemberben, a bíróság fennállásának negyvenedik évfordulóján azt mondta: a taláros testület a köztársaságé, nem pedig valamely parlamenti többségé kell hogy legyen, a válság pedig nem oldható meg azáltal, hogy valamely politikai befolyás helyét egy másik veszi át. Kiegyezés csak egy feltétellel lehetséges: ha helyreáll előbb a jog szerint működő állam. Tárgyalásokra szólított fel többek között az ügyvédi kamara, az egyház és a kilenc legnagyobb üzleti szervezet. Az egyetlen elutasító hang a miniszterelnöktől érkezett.

– Mateusz Morawiecki volt jobboldali kormányfő és pártja bizalmatlansági szavazást kezdeményezett Tuskkal szemben. Mi az esélye, hogy ezzel célt ér?

– Ehhez 231 képviselő szavazata szükséges és egy miniszterelnök-jelölt megnevezése. Morawiecki pártja, a Fejlődés Plusz Marek Jureket javasolja egy ügyvezető kormány élére a jövő évi választásokig. Nem spekulálnék az esélyekkel kapcsolatban, de a megfelelő számú voks csak akkor lenne meg, ha Tusk koalíciós partnerei csatlakoznak a jobboldalhoz: a Jog és Igazságossághoz, a Konföderációhoz és Morawiecki frakciójához.

– Mi a legrosszabb forgatókönyv, amit el tud képzelni?

– Ma, amikor ezt az interjút adom, az alkotmánybíróságon azt készítik elő, hogy büntetőeljárás alá vonják Bogdan Swieczkowskit, a testület „felfüggesztett” elnökét. De már a legfelsőbb bíróságot is kinézték maguknak. Nem valószínű, hogy előre hoznák a 2027-es választások időpontját. A valódi veszély az, hogy erőszakkal elfoglalt intézmények által alakított politikai környezetben tartják meg azokat. Éppen azért sürget mindenekelőtt három dolgot az a tizenegy szervezet, amely szombaton aláírta a közös nyilatkozatunkat: a rendőrök kivonását az alkotmánybíróságról, azok nevének a nyilvánosságra hozatalát, akik kiadták a pénteki parancsot és az államcsíny megszervezéséért felelősök bíróság elé állítását.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Rohamrendõrök az alkotmánybíróság varsói épületének kertjében 2026. november 3-án. Néhány nappal korábban Korwin-Piotrowska, a parlament által márciusban megválasztott, de Karol Nawrocki államfõ által eddig ki nem nevezett alkotmánybíró közölte: ideiglenesen átvette a testület irányítását, ám ezt az ellenzék jogellenesnek tartja – Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004