Egy tábla, amely az emlékezésről szól. Arról, hogy abban az épületben élt a művész. De egy emléktábla jelenthet ennél sokkal többet is. Mécs Károly színművész táblája is több egyszerű domborműnél. Azt jelzi: most is köztünk él a szelleme.

A Kossuth-nagydíjas, Jászai Mari- és Kazinczy-díjas művész, a Nemzet Művésze 2025-ben tért meg teremtőjéhez. Úgy, ahogy élt. Csendesen, szerényen, hallgatva arról, hogy súlyos beteg. Mert ez szerinte nem tartozik a nyilvánosságra, a polgárok szemében csak a megformált szerepek számítanak. Azt sem hiszem, hogy örülne az emléktáblaavatásnak, úgy vélné, ez méltatlan tömjénezés.

Mi, akik még nem követtük az égi színházba, nem így gondoljuk.

A II. kerületi önkormányzat és a család jóvoltából mostantól emléktábla hirdeti a Fillér utcai épületen: itt élt 1984-től haláláig Mécs Károly. A kerület díszpolgára volt és szerette is azt a kerületet. Rövid videóban el is mondta, miért, szavait az avatási ünnepségen ismét meghallgathatták az őt tisztelő, szerető megjelentek, szomszédok, barátok, ismerősök és pályatársak.

A II. kerületi önkormányzat képviseletében Kovács Márton alpolgármester tolmácsolta Őrsi Gergely polgármester gondolatait, méltatva Mécs Károly művészi munkáját és emberi kvalitásait.

Emlékeit, közös színpadi szerepléseket idézett fel Rátóti Zoltán színművész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Barabás Botond színművész, a Szolnoki Szigligeti színház igazgatója és Kőváry Katalin rendező is.

Mécs Károly özvegye, dr. Bujdosó Györgyi elhunyt férje emberségéről, emberszeretetéről beszélt. Felidézte, hogy Károly eredetileg orvosnak készült, mert segíteni akart embertársain és bár az élet másfelé terelte, ez a segítőkészség egész életében jellemezte. Külön szólt a művész természet- és állatszeretetéről, borászkodásáról, megidézvén, hogy néhai férje nem csupán a színpadon, de a mindennapi életben is szerethető és szerető ember volt.

Szerénységére jellemző, hogy nem akart önéletrajzi kötetet, nem akarta, hogy helyette valaki más írjon róla szóló könyvet. Úgy vélte, csak az a fontos, amit színészként alkotni képes, ezt pedig csak a színpadon és a filmvásznon mutathatja meg. Ezért talán nem helyeselné,

rajongói viszont már nagyon várják, hogy elkészüljön az a könyv, amely a róla megjelent írásokat, vele készült interjúkat, a művész saját írásait és a pályatársak visszaemlékezéseit gyűjti csokorba.

Mécs Károly – ezt személyes ismeretségünk okán bátran kijelenthetem – egyetlen percig sem játszotta a Nagy Művész szerepét. Ő nem leereszkedett a Parnasszusról csodálóihoz, nem tartotta magát többre közönségénél. Kedves, közvetlen, barátságos lényének hiánya nem csupán a színházszeretők számára jelent óriási veszteséget, de barátai, ismerősei is fájón hiányolják Mécs Károlyt, az Embert.

Mécs Károly emléktáblája – Fotó: Civilek.info