Olvasónk osztotta meg velünk ezt az írást, változtatás nélkül közöljük.
Kommentár nélkül!
Avagy a szegénység gyönyörűsége.
„Olyan generáció vagyunk, amely soha nem tér vissza….
Egy nemzedék, amely gyalog ment és jött vissza az iskolából.
Egy olyan generáció, amely, ha a tanár krétáért a titkárságra küldte,
akkor úgy dagadt, mintha az Egyesült Nemzetek küldötte lenne.Egy olyan generáció, amely egyedül tanult
és ha nem értett valamit, akkor az óra után „bezárták”, kötelezoen ott
maradt, és elmagyarázták neki újra, amíg meg nem értette.Egy nemzedék, amely a táblához állt és büszkén írt és felelt az osztály
elött.Egy olyan generáció, amelyik nem mobiltelefonokkal járt iskolába.
Egy olyan generáció, amelyiknek jegyeit a naplóba írták, egy olyan
generáció, amely egyedül végezte el a házi feladatait, nem járt
mindenféle különórára, viszont kötelezoen, mégis örömmel tömegsportra,
és nem hívta fel szüleit minden problémájával, mert nem is volt
telefonja, a családnak se, sokszor…Egy generáció, amely szégyellt ülni a buszon álló felnott mellett.
Egy olyan generáció, amely megcsókolta a kenyeret, amikor megkapta.
Olyan generáció, amely sokat és csendesen nevetett testvéreivel lefekvés
elott, hogy a szülok ne tudják, hogy ébren vannak, és zseblámpával
olvasott a takaró alatt, ha villanyoltás után se tudta letenni az
izgalmas könyvet.Olyan generáció, amely nagyon tisztelte szüleit, tanárait vagy
szomszédait, s elore köszönt mindenkinek, a társainak is, az utcán
játszott és vizet ivott a kútból.Nemzedék, amely szerette mindazt, amit csak talált vagy kapott, és
elégedett volt.Olyan generáció vagyunk, amely sajnos nem tér vissza! ”
Fotó: Fortepan
