A mandiner.hu szemlézi a 444.hu cikkét az ellenzéki összefogás zavarairól. A portál írásában olvasottak szerint „az igazán érzékeny vitákban a hetente ülésező pártelnöki értekezlet illetékes dönteni (ezen jellemzően Márki-Zay is részt vesz), de ott sem sikerül mindig minden konfliktust lezárni”. A 444.hu ezt „A főnökök tanácsa”-ként emlegeti. Mint írják azonban: „a pártelnöki értekezletek hangulatát ráadásul kicsit elrontja, hogy Jakab Péter és Márki-Zay Péter beszélő viszonyban sincsenek már egymással”.

Nem véletlen, hogy Jakab nem szokott részt venni a pártelnökök közös rendezvényein, maga helyett Z. Kárpát Dániel alelnököt küldi nyilvános eseményekre” – teszi hozzá a 444.hu.

Szombati írásában a portál arra is kitér, hogy értesüléseik szerint „Gyurcsány Ferenccel sem teljesen kiegyensúlyozott Márki-Zay viszonya, főleg miután december elején többen is úgy értették a DK elnökének egyes mondatait, hogy teszteli a többi pártelnököt, látnak-e módot a miniszterelnök-jelölt lecserélésére. Azóta ezt az ügyet tisztázták, és az új évet már úgy kezdte mindenki, hogy ilyesmikről senki se spekuláljon.” Ezért haladhat lassan az ellenzék a közös listával.

A 444.hu szerint „pártelnöki körben kellene dönteni az országos listáról is. Január legelején többen is úgy vélték a pártok vezető politikusai közül, hogy napokon belül megszülethet a megállapodás, miután Márki-Zay Péter elfogadta: nem lehet frakciója, nem tehet a listára saját jelölteket. Ehhez képest továbbra sincs megállapodás” – fogalmaznak.

Mint a portál írja: „többen is úgy látják, a DK és a Jobbik blokkolja az alkut, állítólag azért, hogy minél hosszabb ideig maguk mellett tartsák az LMP-t”.

A lap szerint ugyanis „az LMP-nek annyira kevés egyéni jelöltje lesz – pláne győzelemre esélyes körzetekben –, hogy méretéhez képest bőven kellene kompenzálni listás helyekkel. Elvi ígéret ugyan van arra, hogy lesz mind a hat pártnak frakciója, de ahhoz, hogy az LMP teljesen biztosra mehessen, még hiányzik a DK és a Jobbik határozott támogatása”.

Hozzáteszik: „az MSZP és a Momentum politikusai úgy látják, a DK és a Jobbik amúgy is előre egyeztet a fontos döntések előtt, és amíg az LMP helyei nincsenek leütve, addig a zöldpárt is velük szavaz, és ezzel már elég erősek, hogy átvigyék az akaratukat”.

„Feri, Szaszi és Peti előre megállapodnak az ülések előtt” – „vélekedtek többen is az ellenzéki politikusok közül, utalva ezzel Gyurcsány Ferencre (DK-elnök), Szabó Gáborra (a Jobbik választmányi elnöke) és Ungár Péterre (az LMP titkára). A DK-s politikusok ezt az elméletet visszautasítják, sőt, a Jobbikkal folytatott külön egyeztetéseket is koholmánynak nevezték” – egészíti ki a fentieket a 444.hu.

A portál írásában arra is kitér, hogy értesüléseik szerint egyelőre senki sem szeretne köztársasági elnök lenni az ellenzék soraiból. Mint írják: „nincs még egységes vélemény arról sem, hogy jelöljön-e az összellenzék köztársasági elnököt.” Hozzáteszik: „az első körben megkeresettek nem akartak élni a lehetőséggel.”

2022Plusz:

Mindehhez képest kormányozni szeretnének. Egymás előtt is megy a cirkusz, melyet Gyurcsány Ferenc a „főnökök tanácsának” főnöke prezentál hétről-hétre a kollégáinak. A miniszterelnök-jelöltnek se szava, se frakciója. Bár semmibe nem nézik Márki-Zayt, taktikai okokból megtűrik egyelőre. Az is lehet, hogy a végén a feljövő kutyapártból importálnak egy ebet kormányfőnek.

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: MTI/Illusztráció