„Tisztelt Honfitársam! Bekövetkezett az, amit mindannyian szerettünk volna elkerülni: a szomszédunkban háború zajlik. Mindent elkövetünk azért, hogy hazánk ne sodródjon bele a fegyveres konfliktusba, mert most is a magyar emberek biztonsága az első. A békéért dolgozunk, és közben segítő kezet nyújtunk a bajbajutottaknak. Az orosz–ukrán háború miatt százezrek menekültek el otthonaikból: kárpátaljai magyarok és ukránok – írta Orbán Viktor a levélben. A miniszterelnök megjegyezte, büszkék lehetünk arra, hogy hazánkban példaértékű összefogás jött létre, hogy megsegítsük őket. Hozzátette, ismét bizonyíthatjuk, hogy ez egy jó ország, amelyet jó emberek laknak.
„Külön segélyakciót indítottunk, hogy segítsünk azoknak, akik Ukrajnában maradtak, és azoknak is, akik hazánkban menedékre szorulnak. Ön is részt vehet a Híd Kárpátaljáért segélyprogramban. Elindult a 1357-es nemzeti segélyvonal, emellett számlaszám is nyílt az adományok gyűjtésére. Kérem, lehetőségeihez mérten Ön is támogassa az összefogást! Őrizzük meg hazánk békéjét, és nyújtsunk segítő kezet azoknak, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá!” – zárta gondolatait Magyarország miniszterelnöke.
Forrás: Magyar Nemzet
Kép: Híd Kárpátaljáért (Fotó: Facebook)