Az MTI tudósítása szerint Gyurcsány kijelentette, az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el a baloldal, a vereség megrendítő. (Azért a második megrendítő bukás után mégiscsak óriási gátlástalanság, hogy híveit arra szólította fel: merjenek Gyurcsányok lenni! Eszmetársa bonmotjával szólva: a választók „azt mondták, Feri menj a p..ba”-szerk.)

Úgy vélte, „zavaros” hetek-hónapok jönnek, bunkósbottal, kínos csenddel, bűnbakképzéssel és szerecsenmosdatással.

A verség okait vizsgálva azt mondta, nem két, egymással szemben lévő frontvonal van, hanem az Orbán-rendszer „körbekerítette”, „ostromzár alá vette” a „kedves, diffúz hálózatot”, ami az ellenzéket jellemzi.

A DK elnöke szerint az „emelkedett lelkű politikai trubadúrok” több javaslatot is megfogalmaztak a folytatással kapcsolatban, például, hogy ne vegyék fel a mandátumukat a képviselők, vagy ne éljenek bizonyos jogosítványaikkal. A pártelnök szerint ez „öncsonkítás” lenne, a fegyver letétele.

Gyurcsány „vérlázítónak” nevezte azokat a vádakat, hogy az ellenzék nem is akart győzni. A hatpárti együttműködésről azt mondta, az egy megőrzendő eredménye az elmúlt éveknek, „együtt kell maradni”. Hozzátette: sokan vitatják, hogy az együttműködésben volt-e helye a Jobbiknak, de szerinte az orbáni önkény alternatívája a hazafias, demokratikus ellenzék és abba a jobbközéptől a szabadelvűkig mindenki beletartozik, „a demokrácia ebben a tekintetben szélesebb közös nevező, mint a politikai irányultság”. Megalapozatlan, nemtelen támadásnak nevezte, hogy a Jobbik több szavazót vitt, mint amennyit hozott az együttműködésbe.

A miniszterelnök-jelölt kiválasztásnál az önazonosság megtagadásának, az identitás feladásának nevezte, hogy jobboldali jelöltet választottak, aki mögött nem volt szervezett politikai háttér. Felhívta a figyelmet arra: a jelölt személyén keresztül jelenik meg a képviselt politika, így valójában az előválasztás második fordulójának éjszakáján elvesztették a későbbi győzelem esélyét.

Gyurcsány Ferenc szerint öngyilkosság volt, hogy olyan jelöltet választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki le akarta váltani az ellenzéket, ami élén győznie és kormányoznia kellett volna. Hozzátette: menti a jelöltet, hiszen ő elmondta az elképzeléseit és mégis őt választották, és csak Dobrev Klára mondta azt, hogy a jelölt alkalmatlan. „Dobrev Klárával győztünk volna” – mondta.

Úgy vélte, a „gyurcsányozás” a miniszterelnök szájából a gátlástalanság megnyilvánulása, az ellenzék részéről pedig az intellektuális és erkölcsi silányság kérdése. Szerinte a „Gyurcsány” már egy jelző lett, a küzdés, a kitartás szinonimája és arra biztatta az embereket, küzdjenek, tartsanak ki, merjenek Gyurcsányok lenni, építsenek pártot, ne hátráljanak. „Legyetek Gyurcsányok” – szólított fel.

Kifejtette: a vereség után nem magyarázkodni kell, bűnbakot keresni, hanem szembefordulni és küzdeni, kompromisszumok nélkül és becsületesen, és a DK ezt fogja tenni. „Mi előre megyünk és nem hátra” – jegyezte meg.

2022Plusz: Az jut eszembe, amit a Kádárról mondott anno a pesti flaszter, hogy jönni tud, de menni nem. Gyurcsány jött, látott, vesztett, maradt. Átok ül a baloldalon! (szerk)

Forrás: Origo

Kiemelt kép: YouTube