Együtt kéri felvételét a NATO-ba Finnország és Svédország

Szerző: czaba

BELFÖLD

Finn-Svéd-NATO

Bár a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta mindkét észak-európai ország egyre szorosabb együttműködésre törekedett a NATO-val, a két ország korábban kifejezetten ellenezte a csatlakozást, amelyet a közvélemény sem támogatott az Ukrajna elleni orosz offenzíva megindulása előtt – jelentette hétfőn az Iltalehti című finn és az Expressen című svéd tömeglap a témához közel álló forrásokra hivatkozva.

Az Ukrajna elleni orosz támadás február 24-i megindulásával azonban határozott változás következett be a két skandináv ország NATO-politikájában. Finnország és Svédország politikai vezetői a május 16-i héten találkoznak, hogy ezt követően nyilvánosan is bejelentsék: kérik országaik felvételét az észak-atlanti szövetségbe.

Oroszország többször is figyelmeztette Finnországot és Svédországot, hogy következményei lesznek, és kénytelen lesz megfelelő ellenlépéseket tenni, ha a két ország csatlakozik a NATO-hoz.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője április közepén kijelentette: a NATO-tagság nem fogja erősíteni a nemzetbiztonságukat.

„Ténylegesen ugyanis ezzel Finnország és Svédország a NATO első vonalába kerülne”  –  mondta a szóvivő.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese pedig arról beszélt, hogy Finnország és Svédország NATO-csatlakozása esetén Oroszország kénytelen lenne megerősíteni katonai, különösen nukleáris képességeit a Balti-tenger és Skandinávia térségében.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: pestisrácok

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004