Közösségi oldalán Dr.Varga Judit igazságügyi miniszter ekképpen kommentálta azt a panelbeszélgetést, amelyen a német kancellár és az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője a vakcinabeszerzésről, az európai demokráciáról, valamint a Fideszről értekezett.

„Angela Merkel egy szerdai panelbeszélgetésben Manfred Weberrel karöltve bírálta azokat az országokat, amelyek az Európai Gyógyszerügynökség lassú és átláthatatlan ellenőrzését megelégelve engedélyeztek keleti vakcinákat.
Ha el is tekintünk attól a ténytől, hogy a keleti vakcinák – amelyeket a legjobb magyar szakemberek vizsgáltak – ugyanolyan hatékonyak és biztonságosak, mint nyugati társaik, akkor sem feledkezhetünk meg arról, hogy márciusban még maga Merkel asszony mondta, hogy amennyiben nem kerül sor a Szputnyik vakcina európai szintű beszerzésére, „Németország a maga útját járja majd.”

Hogy is van ez? Magyarország nem járhatja a saját útját, csak Németország❓
Az igazán nagy csavar a történetben, hogy a mai nap folyamán Michael Kretschmer CDU-s szász miniszterelnök oroszországi látogatása során bejelentette, hogy Németország a nyár folyamán 30 millió dózis Szputnyik V oltóanyag vásárlását tervezi…

Ki érti már ezt…
Mindeközben a magyar lakosság több mint egyharmada már megkapta a koronavírus elleni vakcina legalább első adagját, ami nem sikerülhetett volna, ha Brüsszelre várunk. A magyar vakcinabeszerzés sikerességét igazolja, hogy egyre több tagállam, így Németország is nyit a keleti oltóanyagok felé.

A képmutató nyugati kettős mércén pedig elég csak mosolyognunk.”