Az Európai Civil Együttműködési Tanács (EuCET) által

„Az Európai Unió intézményi megújítása” témakörben kiírt pályázat eredményeiről

 

Az elmúlt időszakban számos kihívással kellett szembenéznie az európai országok közösségének, amelyekre az Európai Unió és annak vezetői rendre az uniós alapértékeket és alapszerződéseket megkerülve – hibásan, megkésetten vagy eredménytelenül -reagáltak. Ennek okán, az Európai Civil Együttműködési Tanács (EuCET) határozott álláspontja, hogy a jelenleg is uralkodó válságos helyzetben – a béke fontosságának hangsúlyozása mellett – át kell tekinteni és egyben értékelni is kell az EU intézményrendszerének teljesítményét.

Éppen ezért az EuCET- mint a népszuverenitás és a szubszidiaritás elvei, vagyis az alapítók eredeti elképzelései mentén létrejövő, sikeres Európáért rendíthetetlenül tevékenykedő nemzetközi civil szervezet – a következő nemzedékek jövőjéért vállalt felelőssége jegyében -kötelességének érezte, hogy pályázat keretében vonja be a fiatal korosztályt az EU jobbító szándékú intézményi megújításába.

Célunk kiemelt vezérelve volt, hogy az értelmiségi fiatalok saját javaslatokat fogalmazzanak meg annak kapcsán, hogy meglátásuk szerint az unió mely reformok végrehajtása révén lenne képes eredményesebb válaszokat adni a jelenkor, illetve a jövő megpróbáltatásaira és krízishelyzeteire.

Örömmel tölt el bennünket, hogy elképzelésünk és felhívásunk rendkívül pozitív fogadtatásban részesült mind intézményi, mind hallgatói szinten, amit a beérkezett pályamunkák igényessége is visszaigazolt. Az átfogó kiértékelés megtörténtével egyértelműen megállapítható, hogy a magyar fiatalok aktívan gondolkodnak az Európai Unióról, és annak sikeres jövőjét, a keresztény kulturális örökség és hagyományok megőrzésének, a nemzetállami szuverenitás védelmének, valamint az uniós polgárság – mint alkotó tényező – döntésekbe történő közvetlenebb bevonásának keretei között képzelik el. Feltett szándékunk, hogy ezeket az újonnan nyert rendkívül értékes elképzeléseket a munkánkba is beépítsük.

Jelen pályázat eredményei is világosan bizonyítják azon szilárd meggyőződésünket, hogy itt az ideje annak, hogy végre az Európai Unió bürokratái is meghallják, s egyben meg is hallgassák a polgárok – köztük a kontinens jövőjét meghatározó fiatalság – hangját, és végre az ő érdekeiket szem előtt tartva, felelős döntéshozókként gondolkodjanak és cselekedjenek.

Dr. Csizmadia László azEuCET alapítója

eredmény-pályázat

Helyezettek:

1. hely – Pintér Viktória Anna: Hogyan hozható közelebb az Európai Unió az állampolgáraihoz?

2. hely megosztott- Biki István: Az EU reformjának intézményi távlatai, különös tekintettel az állampolgári részvételre

2. hely megosztott – Nagy Márton: A robotok elveszik a munkánk? A negyedik ipari forradalomra adható szakpolitikai válaszok az Európai Unióban

3. hely – Kúcs Ildikó: Lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt a fehérek közt egy európait.

EuCET pályázat eredményhirdetésen készült videót alább tekinthetik meg.