Régen látott verseny alakult ki a hazai bankok között, amelyek egymás után csökkentik a hitelkamatokat, főként a lakáshitelekét. Elemzők szerint ha felpezsdül a hitelezés, az egyszerre jó a bankoknak, az ügyfeleknek, és a gazdaság egyik hajtóerejének számító építőiparnak is.
Januártól már 6,5 százalék körüli kamattal, azaz THM-mel is lehet lakáshitelt felvenni. Ez azt mutatja, hogy
a bankok nagyon komoly engedményre is hajlandók az ügyfelekért folyó versenyben,
hiszen lényegesen a kamatplafon alá mentek az ajánlataikkal.
A kamatplafont, amit először 8,5 százalékban határoztak meg, a kormány ösztönzésére tavaly október 9-én vezették be, mert drasztikusan visszaesett a hitelezés, amit jól bizonyít, hogy 2023 első háromnegyed évében 60 százalékkal kevesebben igényeltek lakáskölcsönt, mint egy évvel korábban. Emiatt drasztikusan csökkent a lakásvásárlások száma, ami magával hozta az építőipar mélyrepülését is.
Annak érdekében, hogy a lakáshitelezés felgyorsuljon, a 8,5 százalékos plafont januártól már 7,3 százalékra csökkentették.
Ami viszont eddig nem látott versenyt indított el a bankok között, melynek hatására a pénzintézetek egyre alacsonyabb kamatokkal jelentkeznek.
„Az alacsony kamatok jók a bankoknak, hiszen vonzóbbá válnak a lakáshitelek, többet tudnak belőle értékesíteni. Jó az ügyfeleknek is, hiszen többen engedhetik meg maguknak, hogy felvegyék a lakáshiteleket, amelyeknek a törlesztési terhe kisebb is lesz. Aki például a 8,5 százalékos első kamatplafon előtt vette fel lakáshitelét, az most 20-25 ezerrel több havi törlesztőrészletet fizet, mint aki most a 7,3 százalékos kamatplafon után veszi fel ugyanezt az összegű hitelt” – magyarázta Tóth Levente, a Bank360 vezető elemzője.
A törlesztőrészlet újabb tízezrekkel csökkenhet,
ha a kamatvágások folytatódnak. Márpedig folytatódnak, hiszen az alapkamat és az infláció is folyamatosan csökken. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke korábban azt mondta, 5 százalékos lakáshitelkamatnál várnak fordulatot az ingatlanpiacon.
„Öt százaléknál látjuk azt a lélektani határt, amikor még a nagy értékű építkezéshez, a nagy értékű hitelt ilyen kamatok mellett felveszi a lakosság” – hangsúlyozta Koji László, az ÉVOSZ elnöke.
Több pénzügyi szakértő is azt valószínűsíti, hogy tavasszal már meglehet az 5 százalék, ezért azt javasolják,
aki teheti, még várjon a hitel felvételével,
de addig is mindenkinek érdemes böngésznie a bankok ajánlatait.
De nemcsak a lakáshitelek kamatait mérséklik a pénzintézetek, hanem a január 1-től életbe lépett csok plusz kamatait is. A kormány eredetileg 3 százaléknál húzta meg a határt – ennél nagyobb kamatot nem számíthatnak fel –, de már most, az új év harmadik munkanapján több bank is a határ alá ment. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy sokan vegyék igénybe az állam segítségét.
Forrás: hirado.hu
MTI Fotó: Máthé Zoltán