Magyar Pétert nyilvánvalóan segítik, a támogatói pedig nem a mikroadományozó magyar átlagpolgárok, hiszen nekik sem ennyi idejük, sem ennyi vagyonuk nincs – jelentette ki a Századvég Intézet alkotmányjogásza.

Ifjabb Lomnici Zoltán rámutatott: a Tisza Pártnak szüksége volt a nagyobb adományozókra a választási kampányuk kiteljesítéséhez, és amennyiben külföldről kap anyagi támogatást, az tiltott pártfinanszírozásnak minősül.

Magyar Péterék egy komolyabb vagyont, több száz millió forintot költöttek el az elmúlt hetekben zajló országjárásra, különösen a két fővárosi és az anyák napi, debreceni demonstráció költségei voltak számottevőek. A Kossuth téri rendezvény kiadásait ugyan közzétették, ám azok köszönőviszonyban sincsenek a piaci árakkal.

A kérdés csupán az, kik fizették a számlát.

– Az elmúlt hónapok kampányeseményeinek megszervezése az elképesztő anyagi ráfordítás mellett rengeteg energiát, munkát és szakértelmet kíván – mutatott rá Magyar Péter rendezvényeinek finanszírozása kapcsán a Századvég Intézet alkotmányjogásza, aki szerint a Tisza Párt elnöke ezt komoly stáb nélkül nem tudta volna megtenni.

A komoly stáb pedig komoly fizetést igényel, nem beszélve a tárgyi eszközökről és a rengeteg utazásról, ezeket Magyar Péter egészen biztos, hogy nem finanszírozhatta saját maga – húzta alá.

Emlékezetes, Magyar Péter többször hivatkozott arra, hogy a költségeket tulajdonképpen mikroadományokból teremtik elő. A HVG-nek adott egyik interjúban a Tisza Párt alelnöke azt mondta: „Több tízmillió forint érkezett egyszerű magyar emberektől, több ezer embertől, és nem külföldről, nem dollár, és nem NER-es pénz.” Az alkotmányjogász a kijelentés kapcsán rámutatott:

az „egyszerű magyar emberek” többsége nem rendelkezik olyan komoly likvid tőkével, hogy abból könnyen odaadna egy nagyobb összeget egy frissen megjelent politikusnak, ahogy az sem valószínű, hogy tízezrek adakoznának Magyar Péternek.

– A hazai lakossági attitűdök és politikai kultúra ismeretében is szinte képtelen, hogy kis adományozók tömegei tartsanak el tartósan és folyamatosan egy ilyen kampányt – tette hozzá.

Szerinte Magyar Pétert nyilvánvalóan segítik, a támogatói pedig nem a mikroadományozó magyar átlagpolgárok, hiszen nekik – a munkájuk és a családjuk mellett – sem ennyi idejük, sem ennyi vagyonuk nincs. A Tisza Pártnak mint politikai erőnek és mozgalomnak bizonyosan szüksége volt a nagyobb adományozókra a választási kampányuk kiteljesítéséhez.

Felidézte: már az április 6-i Kossuth téri rendezvénye kampányszagú elszámolása kapcsán – egyes iparági szakértők szerint is – megkérdőjelezhető a közölt számok és tények valóságtartalma.

Ha egy politikus átláthatóságot és korrupció elleni fellépést ígér a választások idején, amit még a saját kampánya kapcsán sem tud – legalábbis a transzparens gazdálkodás tekintetében – teljesíteni, az nyilván csalódást fog kelteni az emberekben.

Az ilyen típusú politikusok, akik adott esetben nem tiszta eszközökhöz is folyamodnak, a kérdéses eredetű forrásokat a választók megvezetésére használják fel, ami pedig a beléjük vetett közbizalom elárulását jelenti – mutatott rá Ifjabb Lomnici Zoltán. Emlékeztetett:

Magyar Péter – többek között az EP-listás jelöltjei által – több szálon kötődik Soros Györgyhöz és hálózatához, így feltételezhetően a források egy része tőle származik.

Felhívta a figyelmet Láng Balázs elszólására, valamint a Tisza Párt egyik EP-listajelöltjének, Weisz Viktornak a múltjára is: korábban a bevándorláspárti Artemisszió Alapítványnál dolgozott, amelyet a Soros Györgyhöz és immár fiához, Alex Soroshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok finanszíroztak, 2016 és 2022 között hozzávetőlegesen 165 millió forint értékben. Egy másik jelöltje, Dávid Dóra pedig a Save The Children nevű Soros-szervezetnél vállalt munkát, amely nagyságrendileg 540 millió forintot kapott a Nyílt Társadalom Alapítványoktól.

Ifjabb Lomnici Zoltán szerint ezen kampányfinanszírozási módok – megvalósulásuk esetén – súlyosan veszélyeztetik a hazai választási folyamatok tisztaságát, ezért a közelmúltban mind jogalkotói, mind pedig jogalkalmazói szinten indokolt volt tovább erősíteni Magyarország szuverenitásának védelmét.

Emlékeztetett, az ügy kísértetiesen hasonlít a Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom ötszázhatmilliós „mikroadományaival” kapcsolatos botrányra, amelyben költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt folyik nyomozás.

– Amennyiben a Tisza Párt külföldről kap anyagi támogatást, az tiltott pártfinanszírozásnak minősül, ezzel pedig az elkövetők a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekményt, valamint a választói akarat tiltott befolyásolása bűntettet is elkövethették – húzta alá Ifjabb Lomnici Zoltán.

Magyar Nemzet

Borítókép: Magyar Péter megmozdulásai költségesek, de nem tudni, honnan jön a pénz
Forrás: MTI/Illyés Tibor