Szél csapdossa a megválasztott polgármestert, a jelöltté kövült sokadszor indulót valaki már meg is taposta, az Európából kibukott képviselő portréja pedig kötelékeitől megfosztva teszi egyértelművé a választás eredményét.

A hirdetőoszlop politikai cuvée-je az ítélet napja előtti utolsó órákat idézi. Mint az évek során szétszóródott osztálytabló, amelynek a fényképeit a földre pörgette az idő, de az alma mater lelkiismeretes takarító nénije nem nézve, hogy ki hova tartozik, vagy éppen honnan esett le, találomra elénk aggatta őket. Már a járókelők is közömbösek irántuk.

Nem áll meg senki, hogy kibetűzze a legapróbban szedett sorokat, vagy kibogozza a logót: kinek is a kicsodája az, aki kelleti magát?

Sokan ugyan még a szavazófülkében sem tudták volna a beikszelt névhez rendelni a megfelelő fotót, de ez a facebookos világ már csak ilyen. A virtuális térben mindenki mindenkinek az ismerőse, de az utcán senki sem köszön senkinek, és a szomszéd is csak akkor döbben rá, hogy a szemközti lakónak valami gondja lehet, amikor zörgetik az ajtaját a rendőrök.

A New York-iak figyelmeztetnek, hogy az utas a metrón lehetőleg ne nézzen senkinek a szemébe. Nehogy véletlenül is elkapja bárkinek a tekintetét. Egymás szemébe nézni veszélyes. Nem azért, mert az utazó nem akarja, hogy ezen a tükrön át a lelkébe lássanak, hanem mert a benne felgyülemlett feszültség miatt könnyen provokációnak gondolhatja a legártatlanabb tekintetet is.

Pedig Nagy László reményei szerint mindkét utasnak emberarca van. Csókoltatásra érdemes. Valahogyan mégis az arcátlanok próbálják képükre formálni a társadalmat. Elég egy facebook profil mögül vagy éppen napszemüvegben megszólítani a tömeget, és máris megváltóvá lép elő az, aki előélete révén maga is megváltásra szorulna. Aztán az önmagával békétlen emberáradat tagjai személyenként kristálytisztának látják a sáros hömpölygést, amely hoz és visz is mindent. Mindent, amire még szükségünk lehetne, ami majd csendesebb időkben hiányozni fog, vagy éppen hiába keressük már, mert elragadta a fősodor, a semmit sem tisztelő áradat.

Most, hogy lassan visszahúzódik a nyáreleji árhullám, érdemes lesz figyelnünk arra, hogy miközben Dunának, Oltnak egyre jobban összecseng a hangja, vajon melyik arcát mutatja majd a Tisza, ha jön az aszály, vagy beáll a jég?

Kiemelt kép: MTI/Vajda János