Kettős mérce és képmutatás a köbön.
A kazettás bombákat tiltó egyezményhez Németország lelkesen csatlakozott annak idején. Most kiderült, hogy a fegyvereket nemcsak tárolja az amerikaiaknak köszönhetően, hanem ugyanolyan lelkesen az Ukrajnába szállításban is segédkezik. Litvánia közben izomból, de legalább nem sunyítva döntött – és kilépett az egyezményből.
Kevés fegyver használata vált ki akkora társadalmi és kormányzati ellenszenvet az ukrajnai háborúban, mint a kazettás, más néven fürtös bombák. A fegyver különlegessége, hogy a belsejében számtalan kisebb robbanóeszköz lapul, amely még a levegőben nagy területen szétszóródik, és úgy csapódik be. Az alkalmazása ellen nem véletlenül tiltakozik a globális közösség legnagyobb része: a becsapódások helye teljesen kiszámíthatatlan, így célzott megsemmisítésre gyakorlatilag alkalmatlan – a hatótávolságán belül katonát és civilt egyaránt elpusztít. Ennél is súlyosabb gondot jelent, hogy a szétszóródó lövedékek egy része egyáltalán nem lép működésbe, a késleltetett robbanás gyakran csak a háború vége után akár évekkel következik be, természetesen úgy, hogy civilek vannak a helyszínen. Utóbbi miatt a kazettás bombákat a háború sújtotta országok földben maradt taposóaknáihoz hasonlítják, amelyek képesek akár évtizedekkel a ledobásuk után is válogatás nélkül gyilkolni.
Amikor az ukrajnai konfliktusban Oroszország először alkalmazta a fürtös bombákat, a nemzetközi szervezetek és a közvélemény – jogosan – egyaránt tombolni kezdett. A Dublini nyilatkozat 2008-as aláírásakor (2010-ben lépett életbe) 107 ország (közöttük természetesen Magyarország is) ratifikálta a kazettás bombák bármilyen alkalmazásának tiltását. Az orosz bombák bevetését Jens Stoltenberg NATO-főtitkár embertelennek és a nemzetközi jog megsértésének nevezte. Igaza is volt és nem is.
Az egyezményt ugyanis Oroszország, Kína és az Egyesült Államok soha nem ratifikálta. És nemcsak ők, hanem Ukrajna sem.
A kettős mérce azonnal megmutatkozott, amikor az Egyesült Államok bejelentette, hogy Kijev kérésére fürtös bombákat fog szállítani Ukrajnába. Az addig az oroszokat terrorista gyilkológépeknek tituláló nyugati államok döntő többsége csendben maradt, és egy szót sem szólt a fegyverek alkalmazása ellen. Ritka kivételekkel hirtelen elcsitult a nemzetközi jog megsértése és az embertelenség miatt támadt moraj.
Németország félrenéz
Németország vezéralakja volt a kazettás bombák elleni küzdelemnek. A tiltó egyezményt elsőként ratifikáló országok egyike volt, 2015-ben be is fejezte saját lőszerkészletének megsemmisítését. Mint azt a Responsible Statecraft felidézi, hogy amikor tavaly nyáron Biden elnök először jelentette be a fegyverek Ukrajnába szállítását (azóta még négyszer megtette), Annalena Baerbock külügyminiszter nyilvánosan és jól érthetően ellenezte Washington lépését, utalva a civil áldozatok várhatóan nagy számára. (Ebben igaza lett, a fürtös bombák válogatás nélkül gyilkolnak úgy ukrán, mint orosz oldalon.) A tiltakozás aztán egyre bágyadtabb lett, míg végül teljesen elhalt.
Hogy miért, arra a német ARD tényfeltáró anyaga világított rá, amelyet július végén sugároztak. Az Egyesült Államok hadseregének szóvivője írásban erősítette meg az anyagot készítő újságíróknak, hogy
a Pentagon kazettás bombákat tárol németországi bázisán, ahonnan Lengyelországon át Ukrajnába szállítja azokat.
Charlie Dietz, a védelmi minisztérium szóvivője nem volt hajlandó részleteket elárulni, ugyanakkor nem tagadta a fegyverek németországi jelenlétének tényét, kiegészítve azzal, hogy mind a tárolás, mind a szállítás a nemzetközi jog betartásával történik.
Ami a németeket illeti, első körben arra hivatkoztak, hogy az amerikai bázisokon tárolt fegyverekre nem vonatkozik a német fennhatóság és jog – ez igaz is, de csupán attól a pillanattól, hogy a német kormány engedélyezi a lőszerek és bombák tárolását, illetve azok szállítását saját országán keresztül. Az alapindoklásból kiindulva második körben maga Boris Pistorius védelmi miniszter azzal magyarázta a rendkívül kínos szituáció kialakulását, hogy az amerikai–német megállapodás az amerikai fegyverekről meglehetősen tág, jogi eszközök hiányában pedig
a német kormánynak fogalma sincs, hogy az amerikai hadsereg milyen fegyvereket tárol és szállít ki az országból Ukrajnának.
Ez már olyan szintű csúsztatás volt, amit könnyű volt cáfolni. Az ARD említett anyagában az USA hadseregének a szóvivője maga erősítette meg, hogy német védelmi minisztérium és a Bundeswehr természetesen minden Ukrajnának szánt szállítmány pontos és részletes tartalmának a dokumentációját megkapja. Azóta néma csönd.
Az Egyesült Államok kormánya (amely annak idején már a tiltó egyezmény aláírását is próbálta megfúrni) egyáltalán nem volt hajlandó válaszolni a kazettás bombák teljes betiltását szorgalmazó társadalmi szervezetek azon kérdésire, hogy konkrétan mekkora mennyiséget szállít Ukrajnának, illetve hol vannak még Európában amerikai készletek a NATO-főtitkár által embertelennek és nemzetközi jogot sértő fegyverekből.
Bezzeg Litvánia!
Mialatt Németország ködösít és maszatol a kazettás bombák ügyében, Litvánia egészen váratlan dolgot tett: egyszerűen kilépett a tiltó egyezményből. Az ilyesmi meglehetősen ritka a nemzetközi megállapodások tekintetében, főleg akkor, amikor az a „morális jó” filozófiájára épül.
Különösen meglepő a dolog azért, mert az ország soha nem gyártott, raktározott vagy szállított kazettás bombát. Többször is elítélte Oroszországot a fegyverek használatáért, ugyanakkor feltűnően csendben maradt, amikor Ukrajna is elkezdte használni azokat. A csend aztán újabb hangzavarba torkollt: a litván kormány nem titkolja, hogy az egyezményből kilépéssel párhuzamosan már az iránt érdeklődik, miként tudna az eddig saját maga által is tiltott fegyverekből beszerezni. Gyors és negatív pálfordulás volt ez: a megállapodást aláíró tagállamok tavaly szeptemberi találkozóján Litvánia még kelletlenül elítélte a háborús felek fegyverhasználatát, majd szinte az ülést követően pár héttel be is nyújtotta a kilépési dokumentumokat az ENSZ-hez.
A parlamenti vita során Laurynas Kasčiūnas védelmi miniszter azzal védte a kormány álláspontját, hogy amikor Litvánia ratifikálta az egyezményt, „még más idők jártak”, most, a jelenlegi háborús körülmények között az állam nem engedheti meg magának, hogy azzal foglalkozzon, milyen fegyvert nem használ a védekezéshez.
Litvánia klasszikus példája az álszent buborékpolitikának. Az egyezményt csupán addig tartotta lényegesnek, amíg saját biztonságát nem érezte veszélyben. Abban a pillanatban, hogy felmerült az esélye a háború eszkalációjának, a legkeményebb narratívát vette elő, sutba dobva minden addigi gondolatát és érvelését – jelentősen rombolva ezzel az imázsát még saját szövetségesei előtt is.
Az indoklással kapcsolatban a Human Rights Watch fegyverkezéssel foglalkozó főmunkatársa, Mary Wareham foglalta össze a lényeget, amikor – nem is annyira burkoltan hipokrita viselkedéssel vádolva a litván kormányt – úgy fogalmazott: a nemzetközi humanitárius jogot éppen háborús szituációkban, nem pedig békeidőben kell alkalmazni, miután azért hozták létre. Mint írja:
„nem a gondtalan napokra készült, hanem az emberiség sötét időszakára, amikor a fegyveres konfliktusokban az emberek a legsúlyosabb veszélyben vannak”.
Kiemelt kép: Földbe fúródott orosz kazettás bomba a Harkiv-Pjatyihatki temetőben 2022. március 23-án (MTI/EPA/PAP/Andrzej Lange)
