A világ leggazdagabb embere az X-en jelentette be a döntést.
Elon Musk szombaton az X-en bejelentette, hogy követői szavazásának eredményeként megalapítja az Amerika Pártot,
célul tűzve ki a kétpárti rendszer megtörését.
A kezdeményezés július 4-én, a Függetlenség napján indult egy szavazással, amelyhez Musk ezt fűzte: „a függetlenség napja tökéletes alkalom arra, hogy megkérdezzem: szeretnétek-e függetlenné válni a kétpárti (egyesek szerint valójában egypárti) rendszertől? Alapítsuk meg az Amerika Pártot?”.
A szavazás eredményét szombaton hozta nyilvánosságra: a több mint 1,2 millió résztvevő 65 százaléka támogatta az új párt megalapítását.
„Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja nektek a szabadságotokat” – írta Musk. Majd hozzátette: „amikor arról van szó, hogy elpazarolják és ellopják az ország pénzét, akkor valójában nem két pártról beszélünk – hanem egyről. Ez nem demokrácia, hanem egypártrendszer.”
Trump felülvizsgáltatná az Elon Musknak nyújtott támogatásokat