Csizmadia László: Magyarország föltette magát a térképre

Szerző: civilek.info

KIEMELT, VÉLEMÉNY

Magyarországra figyel a világ a béke és Budapest miatt. A figyelem azonban mégsem az október 23-i békemenet miatt irányul fővárosunkra, hanem amiatt, amit az amerikai elnök és az orosz elnök közösen bejelentett. Ezt a kérdéskört járja körbe Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke és Németh Miklós Attila a Civilek Podcast legfrissebb adásában.

Ha úgy nyilatkozom, mint a CÖF-CÖKA elnöke, azt kell mondanom, a békemenet fényét kellőképpen megemeli a budapesti békecsúcs bejelentése. Az is biztos, hogy a békemenetről most már a nyugati televízióknak is mélyebb elemzést kell adniuk. Annál is inkább, mert Magyarország a Nyugat felé folyamatosan sugározza, hogy hazánk a béke országa. Kiérdemeljük tehát, hogy Budapesten találkozzon a két nagyhatalom képviselője, akik nem azért találkoznak, mert itt akarják a csatájukat megvívni, hanem azért, mert a béke érdekében talán parolázni is akarnak. A béke viszont nemcsak európai értékű lenne, hanem kihathat az egész világra, akár politikai, akár társadalmi vagy gazdasági fejlődésének, tulajdonképpeni eredményeinek jövőbeni létére. Meg kell tehát köszönni azoknak a szereplőknek, akik ezt a a lehetőséget biztosították Budapestnek és Magyarországnak – jelentette ki Csizmadia László.

Az elmúlt másfél évtized békemenetei gyakorlatilag idáig jutottak. Ugyanis az okok, amelyek miatt a békemenetek zajlottak, illetve a megbecsültség, amit a magyar kormány, a Fidesz-KDNP pártszövetség és annak a vezetője, a miniszterelnök, Orbán Viktor kivívott magának végül eljuttattak bennünket a lehetőséghez, hogy megszervezhessük a budapesti békecsúcsot.

Csizmadia László a Civilek Podcast adásának felvételén / Fotó: civilek.info

Egyetlen más európai ország ugyanezt nem tudta volna ezt megvalósítani. Az Orbán-kormány négyszer tudta a választókat meggyőzni arról, hogy a magyar érdekeket képviseli mindenütt, nemcsak Európában, hanem a világ minden táján. Ez önmagában azt jelenti, hogy volt egy szimbiózis a miniszterelnök és kormánya, valamint a választópolgárok között. És ez a szimbiózis reményeink szerint nem csak 16 évig fog tartani, hanem tovább is. Magyarország tényleg föltette magát a térképre. Ezért köszönettel tartozunk a kormány külpolitikai munkájának, és Orbán Viktornak. Mert én sokszor sportteljesítménynek is tartom, amikor a miniszterelnökünk és a külügyminiszter gyakorlatilag éjjel-nappal repked annak érdekében, hogy például a magyar gazdaság ne kerüljön oda abba a roncshelyzetbe, ami Nyugat-Európában már látszik – emelte ki Csizmadia László.

A budapesti békecsúcs ellenére előrevetíthető, hogy az Európai Unióra semmiféle hatással nem lesz ez a rendkívüli horderejű esemény. Csizmadia László szerint ez óriási hiba lenne.

„Ha mégis így történne, gyászmisét lehet tartani az Európai Unió bürokrata elitje fölött, mert láthatjuk Európában, hogy az emberek aggódnak, hogy életben tudnak-e maradni, hiszen egy atomháború az a világ végét jelentené” – emelte ki a CÖF-CÖKA elnöke, aki szerint ha mégis az ignorálás mellett dönt, akár az Európai Bizottság, akár a Parlament vagy az Európa Tanács, akkor óriási hibát követ el.

Azt viszont látjuk, mindenki látja, hogy a háborúpártiság, ami az Európai Unió részéről nap mint nap megnyilvánul, nem az emberek, az életszínvonaluk biztosítása érdekében történik, hanem arról van szó, hogy ezek a vezető emberek, élükön a von der Leyen asszonnyal vagy éppenséggel a Manfred Weberrel, menekülnek a felelősségre vonás alól, emelte ki Csizmadia László.

A CÖF-CÖKA elnöke rámutatott: a patrióta szellemiség Magyarországról indult el, hiszen a Kárpát-medencei magyarság nemzetben gondolkodik, keresztény értékrendet vall és ezek azok az európai klasszikus értékek, amelyek kezdenek elveszni az Európai Unióból.

Csizmadia László kiemelte: a kisebbségeket minden országnak meg kellene becsülnie, ha Ukrajna így tett volna, talán a háború sem robban ki. Ha a kisebbségek megbecsültnek érzik magukat, akkor komoly gazdasági és társadalmi érdekeket is képviselnek. Ezt az Európai Uniónak is szem előtt kellene tartani, nem pedig úgy a szőnyeg alá söpörni a kérdést, ahogyan például a Minority SafePack aláírásaival teszi.

 

Csizmadia László a Civilek Podcast adásának felvételén / Fotó: civilek.info

„Nem a harctéren fog eldőlni az orosz-ukrán háború, hanem a tárgyalóasztalnál. Ennek az első vagy második lépése lehet az, hogy az amerikai elnök és az orosz elnök Budapesten találkozik” – hangzik el a beszélgetésben. Csizmadia László szerint most nem azzal kell törődni, hogy lesz-e világháború vagy nem, hanem azzal kell törődni, hogy egy-egy család mennyiben érezheti biztonságban magát, és hogyan tudja a saját érdekeit képviselni.

„Akárhányszor egy békemenet elindult, mindig azért történt, mert olyan nyomás alá került Magyarország és Magyarország kormánya, ami mögé a hadtápot föl kellett vonultatni, márpedig hadtáp csak egy dolog lehet: a magyar lakosság és a választópolgároknak a többsége. A békemenet és a mostani ünnepség, megemlékezés a kormánynak az a törekvése, hogy az ünnepet széppé, elégedetté kell tenni. Megmutatja azt, hogy a magyarok, amikor támadás éri őket, akár belülről, akár kívülről, akkor az összefogást és a békességet választják” – szögezte le Csizmadia László.

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004