Kiderült, hogy a magyar űrhajós hogy bírja a várakozást és a többszörös halasztást.
Negyvenöt évet kellett várni, hogy újra magyar űrhajósért izgulhassunk. A nagy nap az eredeti tervek szerint június 8-án lett volna, ám az időjárás és technikai problémák miatt többször is elhalasztották azt. Kapu Tibor a küldetés eredeti menetrendje szerint két héten át nézheti „kívülről” a bolygónkat.
Ha az eredeti időpontban, azaz május 29-én jutott volna fel asztronautánk, az űrutazása már javában tartana, de űrmissziók esetében még az utolsó pillanatban is ott van a változás lehetősége – jelentette ki dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a Hunor program vezetője.
Arra a kérdésre, hogy megviselte-e a magyar űrhajóst a váratlan halasztás, Ferencz Orsolya azt válaszolta: nem, mert Kapu Tibort erre is felkészítették. „Tibi nagy és hosszú kiképzési programon van túl, komoly pszichológiai team foglalkozik vele. Természetesen, nagyon várta-várja már a felbocsátás pillanatát, mint ahogy az egész ország is”.
Ferencz Orsolya elmondta, mi lesz Kapu Tibor feladata az űrben:
„Tíz különböző tudományágban közel harminc tudományos kísérletet végez a két hét alatt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, miközben Cserényi Gyula tartalékos űrhajós, dr. Nagy Klaudia Vivien, az első magyar űrorvos, az Európai Űrügynökség akkreditáltja és még sokan mások a csapatból rendszeresen kommunikálnak majd vele”.
A miniszteri biztos elmondta, hogy miben különbözik Kapu Tibor űrutazása Farkas Bertalanétól:
„A ma űrhajósainak nagyon szerteágazó a kutatási területük. Érdemes megjegyezni még, hogy Farkas Bertalan egy hétig volt a Szaljut-6 fedélzetén, Kapu Tibor két hétig tartózkodik majd a Nemzetközi Űrállomáson. Az első űrhajósunk egyébként részt vett a Hunor-programban is, rendszeresen találkozott a jelöltekkel, és persze, a kiválasztott két űrhajóssal, Kapu Tiborral, valamint a tartalékos Cserényi Gyulával, akik sok erőt merítettek ezekből a beszélgetésekből. Az űrben szerzett tapasztalatairól mindent megosztott velük, többek között arról is beszámolva, hogy milyen fizikai megpróbáltatásokon ment keresztül űrutazása során.”
Ferencz Orsolya azt is elmondta: úgy tervezi, a helyszínről figyeli majd Kapu Tibor űrutazásának kezdetét.
Borítókép: A súlytalanság állapotában
Forrás: Facebook/Kapu Tibor