Márki-Zay Péter: Egyből el fogjuk törölni a gyermekvédelmi törvényt

Szerző: czaba

BELFÖLD

Márki-Zay népszavazás

Nem akar válaszolni a népszavazás „ostoba” kérdéseire a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Márki-Zay Péter erről az M1 riporterének beszélt azok után, hogy az országgyűlés elrendelte a népszavazás kiírását. – olvasható a Magyar Hírlapban

A politikus leszögezte, hogy ha hatalomra kerül, akkor eltörli a gyermekvédelmi törvényt. A baloldal miniszterelnök-jelöltje továbbá elmondta, hogy egyszerűen nem hajlandó voksolni a gyermekvédelmi népszavazáson, és el se megy rá.

Márki-Zay Péter az M1 riporterének kérdésére is egyértelművé tette: „Egyből el fogjuk törölni ezt a borzasztó, ostoba törvényt. Igen” – fogalmazott a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Hozzátette: „Ki az az elmeháborodott, aki azt gondolja, hogy szülői engedély nélkül akar bárki Magyarországon, vagy bárhol a világon óvodás gyerekeknek nemet változtatni”.

Márki-Zay Péter szerint a törvény gyűlöletkeltő és ő az LMBTQ-lobbi kiskorúakat célzó propagandáját nem tartja valós problémának.

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004