Történelmi jelentőségű tartományi választást tartanak vasárnap Kelet-Németországban, ahol a szélsőjobboldali AfD toronymagas esélyesként indul. Az AfD a felmérések szerint akár a szavazatok több mint 40 százalékát is megszerezheti Szász-Anhaltban, és első alkalommal kísérelheti meg egy tartományi kormány vezetését.
Hónapok óta 40 százalék körüli vagy annál magasabb támogatottságot mérnek az Alternatíva Németországért (AfD) számára Szász-Anhaltban. A pártot a tartományban a 35 éves Ulrich Siegmund vezeti, aki a kampányrendezvényeken valóságos sztárként jelenik meg, miközben TikTok-követőinek száma is jelentős.
Siegmund azt ígéri, hogy győzelme esetén azonnal fellép az illegális bevándorlással szemben, és „visszatelepítési és kitoloncolási” offenzívát indítana. Programjában szerepel az LMBTQ-zászlók betiltása az állami iskolákban, valamint az új szélerőművek építésének leállítása is.
Az AfD történelmet írhat
A párt az egykori kommunista Kelet-Németország iránti nosztalgiára és a keleti tartományokban továbbra is érzékelhető gazdasági lemaradásra is épít. Bár a berlini fal leomlása óta több mint három évtized telt el, a keleti és nyugati országrészek közötti vagyoni különbségek továbbra is komoly társadalmi feszültséget okoznak.
Siegmund kijelentette, hogy vasárnap „történelmet akar írni”, és Szász-Anhaltból kiindulva politikai forradalmat indítana, amely szerinte akár a párt 2029-es országos választási győzelméhez is hozzájárulhat.
A 2,1 millió lakosú tartomány jelenlegi miniszterelnöke, a 47 éves Sven Schulze, a Friedrich Merz kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa. Schulze többpárti koalíció élén próbálja megakadályozni az AfD hatalomra kerülését, és autópályák mellett kihelyezett plakátokon figyelmezteti a választókat: a „szélsőjobb a szakadékba vezet”.
Az AfD győzelme ugyanakkor nemcsak Szász-Anhaltban keltene komoly visszhangot. A pártot a német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) tartományi szervezete „jobboldali szélsőséges” szervezetként tartja számon.
A BfV legutóbbi jelentése szerint az AfD számos szász-anhalti politikusa olyan nyelvezetet használ, amely démonizálja a migránsokat, és rendszeresen bűnözőként állítja be a muszlim menedékkérőket. A hivatal szerint ez kollektív megbélyegzéshez vezet, amely sérti az emberi méltóság alapelvét.
Még kérdéses, hogyan kerülhet hatalomra az AfD
Az AfD győzelme a közvélemény-kutatások alapján szinte biztosnak tűnik, a tartományi kormány megszerzése azonban már jóval összetettebb kérdés.
A német mainstream pártok eddig fenntartották az úgynevezett „tűzfalat”, vagyis elutasították az együttműködést az AfD-vel. A kis BSW azonban – amely gazdasági kérdésekben inkább baloldali, bevándorláspolitikájában viszont jobbra áll – már jelezte, hogy adott esetben támogathatja az AfD kormányalakítását.
Friedrich Merz azt ígérte, hogy a gazdaság élénkítésével és az illegális bevándorlás visszaszorításával megtöri az AfD évtizedes erősödését. Egyelőre azonban ennek kevés jele látszik: az AfD országos szinten is rendszeresen a legerősebb pártként szerepel a felmérésekben.
Oliver Lembcke, a Bochumi Ruhr Egyetem politológusa szerint egy szász-anhalti AfD-győzelem személyes vereséget jelentene Merz számára. A kancellár korábban azt szerette volna elérni, hogy a párt támogatottságát a felére csökkentse, ehelyett az AfD már a CDU-t is megelőzte a felmérésekben.
A kormányalakítás szempontjából kulcsfontosságú lehet az ötszázalékos parlamenti küszöb. Ha egy vagy több kisebb párt nem jut be a tartományi parlamentbe, az AfD-nek akár az 50 százaléknál kisebb szavazatarány is elegendő lehet az önálló kormányalakításhoz.
A CDU jelenleg 22–24 százalék körül áll, és a többi mérsékelt párttal – köztük a szociáldemokratákkal és a Zöldekkel – együtt próbálhat elegendő mandátumot szerezni a kormányalakításhoz.
Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint kisebbségi kormány alakulhatna, amelynek időről időre a szélsőbaloldali Die Linke támogatására lenne szüksége.
Az AfD számára ez újabb bizonyítékot szolgáltathatna arra, hogy a párt szerintük „demokratikus politikai kartellt” alkotó mainstream erők figyelmen kívül hagyják a választók akaratát.
A választás kimenetelét ezért Németország-szerte kiemelt figyelem kíséri. Anke Prellwitz 50 éves középiskolai tanár szerint még akkor is kritikus helyzet alakulhat ki Szász-Anhaltban, ha az AfD végül nem kerül kormányra: szerinte a párt továbbra is megosztja majd a társadalmat, miközben áldozatként állítja be magát.
Ulrich Siegmund és Alice Weidel – Fotó: Facebook/Ulrich Siegmund