Tizenkét év irányítás. Egyszer azt találta mondani – már a „rendszerváltozás” utáni években – Petrovics Emil, az Operaház főigazgatója, hogy intézményt vezetni végső soron nem lehet demokratikusan. Volt is belőle felzúdulás, pedig pusztán annyi történt, hogy kimondta, az elképzelésekről a döntést mindig a vezető hozza meg. A választás lehet demokratikus, a döntés felhatalmazás alapján személyes. És ezt elmondhatjuk hazánk irányítóiról és a képviselőnk személyéről is. Ennyit a fékek és ellensúlyok követelőinek. Négyévente, illetve a népszavazásokon és a nemzeti konzultációk alkalmával nekünk is megadatott, hogy közvetlenül döntsünk egy-egy kérdésről és élhessünk demokrácia adta jogainkkal. Hogy ez a felhatalmazás hova vezetett, hogy sokan voltunk-e és elegen, erről beszélgetünk a meghívottjainkkal.
Mese a csalódott fideszesekről
Szeretettel meghívjuk olvasóinkat Miskolcra a Ki kivel? – című kihelyezett Civil Akadémia előadásra. Vendégek: Földi László és Földi-Kovács Andrea 2022. május 5., csütörtök, 18 óra Tudomány és Technika Háza (Miskolc, Görgey A. u. 5.) https://civilosszefogas.hu/meghivo-cof-klub-miskolc/ Egy másik rendezvényünket is ajánljuk! Mese a csalódott fideszesekről című Civil Akadémiára Vendég: Kovács István stratégiai … Olvass tovább